Életmód

50 országban járt, hajóval utazza be a világot a magyar lány

Sánta Andrea hét évvel ezelőtt döntött úgy, hogy hajón akar dolgozni. Elvégzett hozzá egy tanfolyamot, egy év múlva pedig már egy óceánjáró fedélzetén volt. Napjainkig a világ közel 50 országában járt már.

Mindig is nagyon szerettem volna világot látni. Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, és olyan munkát választok, amivel utazni is tudok

– kezdte a Sokszínű Vidék megkeresésére Sánta Andrea.

A 31 éves magyar lány egy évben akár 8-9 hónapot is hajón tölt el. Hétfőtől vasárnapig, sokszor reggeltől estig dolgozik, pár órás szünettel. Mindezt távol az otthontól, a családtól és a barátoktól, teljesen idegen környezetben, ahol egy másik nyelvvel kell érvényesülni. Cserébe szebbnél szebb helyekre jutott el az utóbbi hat esztendőben.

Bermuda

A hajózásnak köszönhetően a világ közel 50 országában járt már. Minden szerződése más és más, ezért rendre különböző útvonalakon halad. Így volt szerencséje több helyet is megismerni a világban.

Jártam hosszabb utakon is, mint például Európa és Amerika között az Atlanti-óceánon át Grönland és Izland érintésével, vagy a Csendes-óceán átszelése Hawaii és Francia Polinézia érintésével.

Turks- és Caicos-szigetek

Andrea kedvenc helye mégsem egy fehér homokos tengerpart tele pálmafákkal, hanem egy hidegebb északi hely, Alaszka.

Lenyűgözött az érintetlen természet, a hangulatos kis városok. Ebben a szerződésemben júniustól szeptemberig minden héten megálltunk egy gleccsernél és csodáltuk az állatvilágot. Mivel én dolgozni vagyok itt, és nem nyaralok, ugyanannyi időm nincs felfedezni a helyeket, mint a vendégeknek, de amikor a hajó visszatér ugyanabba a kikötőbe, újabb túrákon vehetek részt. Csak így adódik lehetőségem többet látni egy helyből

– magyarázta.

Alaszka

Az élet persze nem csak játék és mese. Olykor előfordul egy-egy nagyobb vihar, több méter magas hullámokkal, tányér- és pohártöréssel kísérve, de neki mindig higgadtnak kell maradnia, mert a személyzetnek kell vészhelyzet esetén segítenie a vendégeknek.

És persze ott vannak az életre szóló barátságok, amiket a fedélzeten köt.

Amikor van időm, sokat beszélgetek a vendégekkel, akik kíváncsian érdeklődnek a hajón dolgozó személyzet életéről. Sokan nem is tudják elképzelni, hogy valóban milyen is ez. Hol a szállásunk, az étkezdénk, van-e szabadnapunk, mikor megyünk haza, és hogy valójában miért is vagyunk mi ott.

Új-Zéland

Két szerződés között általában 2-3 hónapos szabadsága van, amit a családdal és a barátokkal tölt. Általában aktívan, mivel még ilyenkor is utazik, de hajó nélkül. Az utazások ekkor saját szervezésűek, kötetlenek, és van ideje mélyebben elmerülni az adott ország látnivalóiban.

Ez jelenti számomra az igazi nyaralást.

Kajmán-szigetek

Bár szereti a munkáját, a hobbija inkább a fotózás. Próbálja saját szemmel bemutatni azokat a helyeket, amerre a hajó jár. A felvételeket pedig az Instagram-oldalán osztja meg a követőivel. A következő célkitűzése az, hogy bejárja Európa azon országait, ahol mostanáig még nem járt.

https://www.instagram.com/p/BnHWmstn8Jd/?taken-by=andiistravelling

És hogy mit tanácsol azoknak, akik be szeretnék járni a világot?

Merj kockáztatni és belevágni az ismeretlenbe. Tanulj sokat, az idegen nyelv itt nagyon fontos. A hajós munka mellett többféle lehetőség van, hogy egyszerre dolgozz és utazz. Nem mondom, hogy egyszerű, mert rengeteget kell talpalni egyedül, az otthoni barátok és család nélkül, több hónapon keresztül. De a gyönyörű helyek miatt, ahova el lehet jutni, szerintem megéri.

Vanuatu
Rekordidő alatt járt a világ összes országában a 27 éves lány
Az Antarktisz kimaradt, oda azért még elutazik. Ha hazaért, pihenni fog, könyvet írni és befejezi a dokumentumfilmjét.
Olvasói sztorik