Életmód

Mindenkiért egy-egy gyertya égjen

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen, akik velünk együtt ünnepelnek az égben.

November 1-jén és 2-án világszerte elhunyt szeretteinkre emlékezünk.

November 1-jén, Mindenszentek napján az üdvözült lelkekről emlékezik meg a katolikus egyház. Mindenszentek napja a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje. A történelem folyamán általános szokássá vált, hogy Mindenszentek napján a hozzátartozók rendbe teszik halottaik sírját, melyet virágokkal díszítenek, és gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért.

A Halottak napja keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. Az ünnepet minden évben november 2-án tartják, mely a naptárakban is szerepel. Halottak napján szinte mindenki gyertyát, mécsest gyújt meghalt szeretteikre emlékezve, és a temetőkbe is nagyon sokan látogatnak ki, hogy virágot vigyenek a sírokra.

Demjén Ferenc: Gyerták című gyönyörű dalának szövegét olvasva és a dallamokat hallva gyújtsunk gyertyát, és emlékezzünk szeretteinkre!

Demjén Ferenc: Gyerták

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen, Akik velünk együtt ünnepelnek az égben, Kiknek őrizgetjük szellemét, Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól, Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból, Aki barát, de lehet még ellened is, Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Égig érjen a fény, és mi úgy szereténk, hogy sohase múljon el. Égig érjen a fény egész életünkön át, hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.

Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán, Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már, És mindenkiért, aki nem lehet itt, Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik nem vették még észre, Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre, És mindenkiért, aki nem hiszi ezt, Mindenkiért egy-egy gyertya égjen.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik