A Víz Világnapján, március 22-én mutatják be a digitálisan felújított, egész estés mozifilmet.
A nyolcvanas években gyermekek és felnőttek körében egyaránt roppant népszerű volt a Kecskeméti Pannónia Filmstúdióban készült rajzfilmsorozat, melyből több évadnyi epizód készült. Idén, a Víz Világnapján több más, gyermekeknek szóló programmal együtt mutatják be a digitálisan felújított rajzfilmet.
A Vízipók-csodapók rajzfilm sorozata a Kecskeméti Filmstúdióban készült 1974 és 1984 között. A rajzfilm kitalálója és írója dr. Kertész György hidrobiológus.
Bálint Ágnes, a televízió egyik szerkesztője javasolta, hogy készüljön egy rajzfilmsorozat a Pannónia Filmstúdióban. Az első epizódot megmutatták egy német forgalmazónak, aki azt mondta, hogy ezekkel a csúnya kisállatokkal nem szabad egy sorozatot készíteni, mert nem lesz sikeres
– idézte fel a kezdeteteket Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója.
A régi rajzfilm epizódjaiból készült el a kecskeméti stúdióban 1982-ben az egész estés mozifilm. Az eredeti filmet negyvenöt országban forgalmazták és több mint egymillió néző látta.
A film készítői azt tapasztalták, hogy ezek a kevésbé ismert “nem szeretem állatok” belső tulajdonságaik miatt mégis hamar népszerűvé váltak a gyermekek körében. A producer kiemelte: a film amellett, hogy szórakoztat és barátság fontos pillanatairól is szól, nagyon sok hasznos információt eljuttat a gyerekekhez az élővíz védelmével kapcsolatban is.
Kiemelt kép: MOZINET