Virágzó vidékünk

Buddha maradványait őrzik Európa egyik legnagyobb sztúpájában Zalaszántón

A zalaszántói sztúpa az egyik legnagyobb buddhista szentély az egész kontinensen.

A település honlapjának ismertetője szerint Bop Jon (Jin Soo Lee) dél-koreai buddhista szerzetes évtizedekkel ezelőtt elhatározta, hogy Magyarországon vagy Csehországban felépít egy Buddha-szentélyt, amely a béke, boldogság, megvilágosodottság szimbólumát képviseli.

Végül hazánk mellett döntött és a Balaton-felvidéken kereste a megfelelő helyet a sztúpa számára. Hosszas kutatómunka után sem lelt rá olyan helyre, ahol megnyugtatóan elfogadta volna a lakosság egy ázsiai vallás szent épületét. Aztán 1990-ben Zalaszántó polgármestere felajánlotta a település közigazgatási helyén a sztúpa megépítését.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az építkezést topográfiai kutatómunka előzte meg, amely kiderítette, hogy a Világosvár nevű hegyre korábban más kultúrájú népek nem építkeztek, nem hagytak örökséget. A veszprémi püspök is tudomásul vette és elfogadta a szentély megépítését.

A munkálatok kezdete előtt egy évvel szertartást tartottak a helyszínen, melyen a Föld lelkét keresték és ezáltal kijelölték a sztúpa helyét, majd a magyar állam támogatásával megkezdték a szentélye építését.

Az építési költség – megközelítőleg 40 millió forint – főképpen a dél-koreai nép adakozásából, valamint az osztrák emberek adományából gyűlt össze. A kivitelezést magyarok végezték.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A 24 méter átmérőjű és 30 méter magas építményben elhelyezték Buddha földi maradványát, amely a tibeti Potala-palotából került Indiába, – a mindenkori Dalai Láma száműzött helyére -, majd onnét Svájcba került a buddhista iskolába.

Az ereklye elhelyezésével a zalaszántói sztúpa szent zarándokhellyé vált. Európában ma csupán ez a szentély tartalmaz eredeti Buddha-ereklyét.

Zalaszántó polgármestere már a kezdetekkor megbizonyosodott arról, hogy a Dalai Láma tudtával épül a szentély. Bécsben találkoztak is, és  a világbékéért épített épületet személyesen a XIV. Dalai Láma (Tendzin Gyaco) avatta fel 1993. június 17-én.

Az ereklye elhelyezésével a zalaszántói sztúpa szent zarándokhellyé vált. Európában ma csupán ez a szentély tartalmaz eredeti Buddha-ereklyét.

Érdekesség

A zalaszántói Sztúpa teljesen zárt, úgy épült, hogy csak körbe járható. Mindezt úgy érdemes megtenni, hogy a jobb vállunk legyen a sztúpa felé. A három szint pedig a test, lélek és szellem hármasságát szimbolizálja. A sztúpa közepén található életfa – szabad szemmel nem látható, tartalmazza a Buddha ereklyéket és nagyon sok más szent iratot. Mivel a sztúpába nem lehet bemenni, a mellette épített meditációs szentély télen szombat, vasárnap, márciustól október végéig pedig mindennap nyitva áll a látogatók előtt. E Meditációs Házat 2014-ben adták át, s ide bárki bemehet körülnézni, de le is ülhet ha meditálni, elcsendesedni szeretne. A komplexum ingyenesen látogatható, ahol buddhista szerzeteseket is láthatunk. Ők az idelátogatóknak, a buddhista tanok iránt érdeklődőknek segítenek.

A napokban Ötvös Sándor fényképész eresztette magasba a drónját a sztúpa felett, és csodálatos képet készített a szentélyről.

Egy falu, ahol a hit köti össze az embereket - 40 ezer szerzetes lakja
Napi teendőik nagy része a tanításról és meditációról szól.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik