Mozaik

Menhelyi kutyáknak olvasnak meséket a kisiskolás gyerekek

Egyikünk sem tudna tucatnyi kutyust örökbe fogadni, tenni viszont enélkül is lehet értük. Ezt teszik a Missouri állambeli szociális szövetkezet által életre hívott Menhelyi Barátok Olvasó Programjában résztvevő kisdiákok is – írja a The Dodo.

Az idea egyszerű: a gyerekek meséket olvasnak fel a kutyusuknak, miközben kialakul bennük egyfajta empátia az ebek felé.

Fotó: hsmo.org
Fotó: hsmo.org

Szerettünk volna úgy segíteni a félénk állatokon, hogy ne riadjanak meg a fizikai érintkezéstől, a bántalmazástól és közben megvizsgálhassuk, milyen pozitív hatásokat gyakorolnak rájuk a gyermekek. Először karácsony környékén volt betanítás, azóta pedig havonta egyszer szervezünk oktatás a kicsiknek

– nyilatkozott Jo Klepacki programigazgató.

A program 6 és 15 év közötti gyerekek regisztrálhatnak az interneten, aztán szakemberek tanítják meg nekik, hogyan kell olvasni az állatok testbeszédéből. Klepacki szerint ezeknek a kutyáknak van szüksége a leginkább törődésre.

A fiatal önkénteseket arra kérik, hogy a kennelek előtt ülve olvassanak fel az ebeknek. Egyszerű gesztus, aminek nagy jelentősége lehet.

A bátortalan kutyák közelednek hozzájuk és érdeklődnek. Ha így történik, akkor a gyerekek is hasonlóképp reagálnak. Formálódik az állatok személyisége, így sokkal nagyobb esélyük van rá, hogy a látogatók közül valaki hazavigye őket.

Fotó: hsmo.org
Fotó: hsmo.org

A szakember hozzáfűzte, nemcsak az ijedős, hanem a nagy energiájú kutyákat is bevonják a programba.

Lecsillapíthatja őket, ha gyerekhangot hallanak. Egészen elképesztő, milyen reakciót váltanak ki belőlük az emberek.

Ha a gyermek végzett a tízórás betanítással, bármikor visszatérhet szüleivel a menhelyre, hogy felolvasson négylábú barátaiknak.

Segíti a gyerekeknél az empátia kialakulását az állatok felé. Békés, nyugodt feladatot kapnak. Félénk állatokat látnak maguk előtt és észlelik, milyen változáson mennek keresztül az ő segítségükkel. Ebből a perspektívából is megismerik őket.

Bár a program még csak nemrég vette kezdetét, Klepacky elmondása szerint már most óriási siker. Ha így folytatódik tovább, akkor még több menhelyen szeretnék alkalmazni a rendszert, akár macskákra is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik