Így tanultam meg lemondani a tökéletes karácsonyról

Minden év decemberében ugyanazon veszekedünk a férjemmel: igazi, vagy műfenyőt állítsunk-e karácsonykor?

Ő hűséges támogatója a hagyományoknak, élő fát szeretne színes fényekbe öltöztetve, míg én – kissé lusta háztartásbeliként – a műfenyő mellett teszem le a voksomat ezüst és vörös díszekkel.

Párom az ünnepi érzést, a várakozás varázsát próbálja előteremteni, én pedig egyfajta boldogság-képet szeretnék kapni a karácsonyfára pillantva.

“Az élő fa illata visszaadja az ünnep hangulatát” – érvel a férjem.

“De nem lesz tele tűlevéllel az egész szoba hetekig” – felelem.

“Egy igazi olcsóbb” – kontrázik.

“Viszont a műfenyő kevesebb munkát igényel” – replikázom.

“Mindig ezt csináljuk. Menjünk el közösen vásárolni, és mint egy jó család, közösen vegyünk egy fát” – zárul a rövid vita.

Végül úgy döntöttünk, hogy élő fát hozunk haza. A férjem díszíti fel, én pedig nap mint nap takarítok utána.

Tavaly legalább háromszor eldőlt a karácsonyfánk. A törött dekorációkat és a tűleveleket természetesen én szedtem össze. Mikor ez második alkalommal történt meg, a fiam tágra nyílt szemekkel rám nézett és azt kérdezte:

Mit tegyünk?

Bementem a konyhába, felkaptam a telefonomat és lefotóztam a fát, majd azt mondtam:

Nevetünk és fényképezünk.

Aztán ismét felállítottuk a fenyőt, a díszek egyre csak fogytak, a fényekkel pedig már nem is foglalkoztam, kuszán feküdtek el a fa oldalán.

Kuncogtunk a gyermekemmel, miközben a nevetséges fa előtt álltunk, és a rádióban szóló karácsonyi dalokat hallgattuk.

Ekkor eszméltem rá, hogy az ünnep nem a fáról és a körülmények szól.

Leginkább mindenki a túlzott elvárásoktól fél, nyomást helyezünk magunkra, hogy tökéletes, tiszta karácsonyunk legyen.

De az igazat megvallva terveinket sosem tudjuk tökéletesen kivitelezni az ünnepekkor. Az ünnep sokunk számára kínszenvedés, pedig tele van érzelmekkel, amit sokan már észre se vesznek.

Annak ellenére, hogy mosolygós, családi fotók tucatjait töltjük fel a közösségi portálokra, a felvételek mögött mindig ott lapul a kínos igazság.

Hosszú évek után tavaly történt meg először, hogy nem sírtam a készülődés időszakában, miközben az ajándékokat csomagoltam, vagy épp úton voltam. Viszont könnyeztem, de ezek örömkönnyek voltak. Hálás vagyok.

Egy bizonyos ponton ráeszméltem: a karácsony attól függ, mit látunk benne.

Az ünnepet nyílt sebekkel, érzelmekkel töltve, irreális kikötésekkel várjuk.

Nem tudom pontosan, mikor jött a felismerés. Lehet akkor, mikor dühösen kidobtam a szemetesbe a megrongálódott koszorút. Lehet akkor, mikor másodjára összedőlt a fa. De lehet akkor, mikor rendetlenség uralkodott a házban, de így is boldog, elégedett voltam.

Viszont még mindig versengek egy műfenyőért, mert a tavalyi tűlevelekből is találok még itt-ott a lakásban.

Drukkolok mindenkinek és boldog karácsonyt kívánok.

Christine Organ írása alapján.