Életmód

Az egész ország összefogott a somogysárdi árvákért

Karácsony közeledtével Budapestről, Győrből, Siófokról, Kaposvárról is segítették a gyerekeket.

Egy somogysárdi düledező kis házban élnek a testvérek, akik tavaly veszítették el édesapjukat, idén nyáron pedig az anyukájukat. Az árván maradt 12 éves Kornélról és a 14 esztendős Fanniról nővérük, a 16 éves Xénia és élettársa Róbert gondoskodik – írta a sonline.hu.

A fiatalember fizetése és Xénia önkormányzattól kapott támogatása azonban nagyon kevés a megélhetéshez. Olyannyira, hogy csak egy helyiséget tudnak fűteni, már ha van tüzelőjük.

Egy december 12-én megjelent írásában a lap arra kérte olvasóit, hogy lehetőségeik szerint segítsék az árvákat. És megtörtént a karácsonyi csoda! Az ország távoli részeiből is érkeztek adományok, de a helyiek és a környékbeliek is megmozdultak a gyerekekért.

árvák

Xénia a kaposvári Építőipari és Faipari Szakképző Iskola tanulója, így talán természetes is, hogy a nehézségek ismeretében az iskola az elsők között segített.

Komoly pénzösszeget gyűjtöttünk, emellett takarót, élelmiszereket pakoltunk össze, sőt egy kolléganőm még a nagymamája lekvárját is elhozta – mondta Agócs Attila, az intézmény igazgatója. Iskolánk profilja, hogy az asztalos hulladékból brikettet készítünk, így ebből vittünk Somogysárdra tíz zsákkal, hogy ne legyen gond a tüzelő.

A gyerekek hálásan köszönik az adományokat, így biztosan szebb lesz a karácsonyuk.

Bebizonyosodott, hogy nemes ügy érdekében mindig is képesek voltak összefogni az emberek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik