Életmód

Többet ér a mezítláb, mint egy pár kényelmes cipő

A Föld elektromos áramát testünk fizikai okokból kifolyólag jól tudja hasznosítani. A módszer egyszerű és ingyenes, mindössze mezítláb kell járnunk-kelnünk, ha tehetjük.

Eddig csak a keleti kultúrában, kifejezetten a Feng Shuiban találhattuk meg a földi szemináriumok előnyeit, de most már tudományosan is bizonyított tény a mezítlábas tevékenykedés haszna.

Martin Zucker Földelés című könyvében azt ecseteli, hogy a civilizáció fejlődésével az emberek egyre inkább eltávolodnak attól, hogy felvegyék a föld felszínén jelenlévő energiát.

Állítása szerint a földelés legalább ugyanolyan fontos tényezője a kiegyensúlyozott életnek, mint az, hogy a napsugarakból D-vitamint nyerünk.

A történelem során számtalan kultúrában övezte nagy tisztelet a kapcsolatunkat a földdel. A kínai kultúrában és az észak-amerikai törzseknél is megtalálható volt a föld imádata. A lényeg mindenhol az anyaföld szeretete volt, függetlenül attól, hogy állva, ülve, vagy éppen fekve, de mindenképpen mezítláb rótták le tiszteletüket előtte az őseink.

Tudtad, hogy Tabajdi Mezítlábas Parkban izgalmas úton sétálhatsz?

Zucker kutatásai kimutatták, hogy a földdel való érintkezés

  • csökkenti a gyulladással kapcsolatos rendellenességeket,
  • az alvászavart,
  • a stresszt,
  • a fejfájást,
  • a hormonális és menstruációs tüneteket,

valamint sok más egészségügyi problémát, melyek úgynevezett népbetegségek napjainkban.

A meleg nyári hónapokban próbáljunk meg odafigyelni, hogy minél több kapcsolatot teremtsünk a földdel.

  • Kezdjük azzal, hogy mindig mezítláb közlekedjünk a füvön, homokon, kavicsokon és a festetlen betonon. Az imént említett anyagok továbbítják a Föld energiáit testünkbe. (A fa, az aszfalt, a gumi, a műanyag, az üveg, a szintetikus anyagok és a fém blokkolják ezeket az energiákat.)
  • Figyeljük érzelmi, szellemi világunk állapotát miután elkezdjük a megtisztulást, így könnyen nyomon követhetjük a gyógyulási folyamat szakaszait.
  • Csukjuk be a szemünket, és próbáljunk minden feszültséget és stresszt a földbe vezetni. Ha a földön fekszünk, akkor nyissuk ki a szemeinket és próbáljunk különböző alakokat kivenni a folyamatos mozgásban lévő felhőkből.
  • Legalább fél órát töltsünk mezítláb a szabadban, próbáljunk meg kikapcsolódni és átadni magunkat a jelen történéseinek.
  • Harminc perc elteltével „térjünk vissza” a hétköznapi életbe és vizsgáljuk meg, hogy mi változott a kikapcsolódás után. Egy napló vezetése sokat segíthet az összehasonlításban.

Dr Stephen Sinatra neves kardiológus így beszél a leföldelés fontosságáról

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik