A Teremtő kegyeltje a felvidéki lovasíjász

Vermes István a szlovákiai Gútán él saját maga készítette jurtájában. A felvidéki férfi magyar hagyományok tisztelője és őrzője, a Vermes törzs vezetője, akit világszerte ismernek – írja a felvidek.ma.

Küldetéstudatnak fogom fel, hogy a kultúrámat minél több helyre elvigyem. Nagyon tisztelem mások kultúráját, de azt elvárom, hogy az enyémet is tiszteljék – mondta portálnakVermes István.

Bejárta már a világot. Bárhová megy, ő Vermes István Felvidékről, Gútáról. Büszkén mutatkozott be gútaiként Marokkóban, Sevillában, Denizliben, Villányban és számtalan más helyen. Kazahsztánban és Kirgizisztánban a legmagasabb szintű fogadtatásban volt és van része. Néhány nap múlva fiával, Balázzsal részt vesz a közép-ázsiai országokban megtartott Nomád Világbajnokságon, ahol a megnyitó ünnepségen ők tartják majd a bemutatót – írja a felvidéki portál.

Abban hiszek, hogy az embernek van sorsa. Nekem az adatott meg, hogy azt, ami már veszendőbe megy, azt én őrizgessem, továbbadjam – fogalmazta meg hitvallását.

Élete része az ősök tisztelete és az, hogy másokat is erre az útra tereljen. Példamutatásával, életvitelével. Legnagyobb büszkesége a nyaranta megrendezett gyermektáboraik, ahol a nebulók azt is megtapaszthatják, hogy mindig gondoskodik a lovasairól, a lovakról: nem fordulhat elő, hogy tűző napon ne kapjanak kellő mennyiségű vizet.

Három fontos példaképe van, akiknek örök hálával tartozik. A nagypapa, aki megtanította lapátot fogni. Az első tanítója, aki később barátja lett, de sajnos fiatalon elhunyt. És Kassai Lajos, akit mesterének tart.

Már harminc éves elmúltam, amikor megismertem a lovasíjászatot – említette. – Abban a pillanatban tudtam, hogy ez nem az, amit keresek, de az, amit megtaláltam. Engem nagyon szerethet az Isten, mert meghagyott gyereknek.

Egy ünnepelt, ismert, ugyanakkor végtelenül szerény, egyszerű ember Vermes István. Közvetlen környezetében, a szeretett kisvárosban nem ünneplik, inkább csodabogárnak tartják. Puritán életet él szeretett családjával a természet lágy ölén, és elégedett sorsával.

Ülök a lovon, és amerre nézek emberek. Integetnek, kiabálnak, zászlókat lengetnek, és üvöltik a nevem és azt, hogy éljen a Felvidék! Ha más nem lett volna egész életemben, már megérte – vallja a gútai lovasíjász.

Ami pedig egész énjét, filozófiáját hűen tükrözi, az a vele készült beszélgetés utolsó mondata a Vermes törzs vezetőjének szájából:

Minden este azt kérem a teremtő Istentől, hogy a gyerekeim legyenek boldogok. Mert akkor én is az vagyok.

Címfotó: hirek.sk