Életmód

Csillagos ötösre vizsgáztak emberségből a “gyógyító” tűzoltók

Felejthetetlen élmény volt a gyerekeknek a hőn óhajtott találkozás.

Több közös dolog is van Bucku Gergőben és Gerendai Dánielben. A két csokonyavisontai kisfiú súlyos betegségben szenved, s mindketten azt az álmot dédelgetik, hogy felnőttként tűzoltók lesznek – írta a katasztrofavedelem.hu.

Az ötéves Gergő őssejt beültetésen is túl van. Édesapja, aki maga is önkéntes tűzoltó, úgy gondolta, hogy gyógyulásához a fiú által hősként emlegetett tűzoltók is hozzájárulhatnak. Ezért felkeresték a görgetegi önkéntes tűzoltó egyesületet, akik a november 2-án meglepték a két óvodást.

tuzolto2

Csalos István és Antal János védőruhát húzott, s a gépjárműfecskendővel leparkoltak a gyerekek utcájában. A kemoterápián is átesett gyerekek még nem látták közelről a tűzoltók járművét, ahogy azt sem, milyen eszközökkel dolgoznak. A görgetegi önkéntesek igyekeztek felejthetetlenné tenni a kicsik számára ezt a napot, hogy legalább egy kis időre megfeledkezhessenek betegségükről. A legnagyobb élményt az jelentette a gyerekeknek, amikor ők is tűzoltóvá válhattak, s a tűzoltóautóval tehettek egy kört a faluban.

tuzolto3

Fotók: Görgetegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!