A délutáni alvás többnyire jót tesz, de nem mindegy, mennyi időre dőlünk le

Mára csaknem teljesen feledésbe merültek a délutáni szieszta előnyei, és kizárólagos pozíciót vívott ki az éjszakai pihenés.
Kapcsolódó cikkek

A délutáni szieszta rég foglalkoztatja már a tudományt. A kutatások többnyire jótékony hatását igazolják.

Növelheti a kreativitást 

Vincent Walsh, agykutató professzora, a University College London kísérlete alapján összegezte, hogy a cégvezetőknek hagyniuk kellene, hogy a dolgozók pihenjenek munka közben, mert ez lényegesen növelhetné a termelékenységet, illetve a kreativitást.  Walsh szerint a legjobb, ha hagyjuk az agyat kikapcsolni napközben is, hiszen csak az ipari forradalom óta lett a mániánk, hogy éjszakára zsúfoljuk be az összes alvást ahelyett, hogy egyszer-kétszer napközben is pihennénk egy keveset.

Fotó: Days Of The Year

Hatékonyabban dolgozhatunk 

A Michigan-i Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a szieszta vagy a hosszabb szünet segít a feszültség levezetésében, az impulzív viselkedés és a fáradtság  megelőzésében, továbbá a munkahelyi biztonság előmozdításában. Az eredmények alapján a szieszta bevezetése hasznos intézkedés azok számára, akiknek hosszabb időn keresztül ébren kell maradniuk, mert hozzájárul a nehéz vagy stresszes feladatok megoldásához. A szakemberek szerint az alváshiány megnehezíti a negatív érzelmi válaszok kordában tartását is.

Cukorbeteggé is tehet

Nőhet a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma kialakulásának esélye, ha a délutáni alvás hossza egy óra vagy annál hosszabb időtartamú – olvashatjuk az almapatika oldalán. Az ennél rövidebb szunyókálás ugyanakkor nem ártalmas. A felmérések szerint napi 60 perc szieszta akár 45 százalékkal növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Japán tudósok ugyanakkor azt is megállapították, hogy az ennél rövidebb napközbeni alvás ( például 30-45 perc), nincs hasonló hatással az egészségre. A szakemberek a kutatás során 21 korábbi kutatási anyagot vizsgáltak meg, amelyek keretében több mint 300 ezer fő pihenési szokásait vizsgálták.

Csökkenhet a szív-és érrendszeri megbetegedés esélye

25-30 perces délutáni alvás egy görög kutatás szerint 37 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Ez még a mélyalvás előtti ciklus, viszont jól érvényesülhetnek a pozitív élettani hatások. A NASA korábbi tanulmánya is hasonló eredményeket igazol. E szerint 26 perc alvás 34 százalékkal javítja a teljesítményt, és 54 százalékkal fokozza az éberséget.