Életmód

Házat és munkát kínál pároknak az apró tasman sziget

A tasman vadvédelmi szolgálat párokat keres a 186 hektár területű, Tasmánia déli partjától tíz kilométerre található Maatsuyker-szigetre, ahol a kiválasztottaknak az elkövetkező két évben márciustól szeptemberig vagy szeptembertől márciusig terjedő időszakban kell ellátnia a gondnoki feladatokat.

Hirdetésük szerint biztonsági okokból olyan párokra “vadásznak”, akik bizonyítani tudják, hogy korábban már töltöttek el időt egymással elszigetelt területeken.

A szigetet a befutó pályázók csak vészhelyzet esetén, helikopterrel hagyhatják el hat hónapos ott tartózkodásuk során.

Televízió és internet sincs a helyszínen, tehát tulajdonképpen teljesen elzárják a párt a külvilágtól.

10492051_835089366534743_5493942439494075738_n
Fotó: Facebook

Mint írják, azok jelentkezését várják, akik megbirkóznak a magánnyal, valamint az olykor csapadékos és szeles időjárással.

Mivel a szigeten álló világítótorony már automatizált, a párnak a földekre, az épületekre, a növényekre és a felszerelésekre kell ügyelni, valamint napi időjárási megfigyeléseket kell végezniük, amihez előtte gyorstalpalón vesznek részt.

Bár utánpótlást csak három hónap elteltével kapnak a lakók, konyhakertben termeszthetik meg a számukra szükséges zöldségeket, gyümölcsöket, ráadásul egy 19. században épült, négy hálószobás házban élhetnek.

És mutatnánk, milyen a kilátás a kertre:

Sokáig nem érdemes és nem is lehet gondolkozni a ritkán adandó lehetőségen, mert pályázni 2017. január 30-ig lehet.

(The Telegraph)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.