Életmód

Lapockatöréssel ápolják az Afrikából hazatért fecskét

Közben pedig segítségért kiáltanak a mályi madármentők, mert működésük veszélybe került.

A Mályi Madármentő Állomás Facebook-oldalán kétségbeesett felhívást tettek közzé a napokban, ám előtte egy fecske lélekemelő gyógyításáról posztoltak:

Más egy kis fecskefiókát etetni – ahogyan ezt több száz kis fecskénél megtettük – és más egy felnőtt fecskét csipesszel etetni, aki már bejárta a fél világot. Amikor az Afrikából visszatért, elgázolt felnőtt fecske lapockatöréssel csipeszből eszik, az az érzés felbecsülhetetlen – írták.

Felhívásukban ugyanakkor arról tájékoztatják az állatbarátok népes táborát, hogy működésük veszélybe került.

Ennyi volt, nem bírjuk tovább!

Befizettük az összes számlát, megvettük az utolsó adag élelmeket, végre sikerült rendeznünk a tartozásokat, és befogadtuk az utolsó kismadarat. Szomorú, de sajnos meg kell hozni néha egy-egy nehéz döntést. Sajnos határozatlan időre szüneteltetni kényszerülünk munkánkat. Az elmúlt évek során soha nem voltunk ennyire mélyponton. Tavalyhoz képest idén négy hónap alatt pontosan háromszor annyi kis beteg érkezett hozzánk, mint 2016-ban egész évben. 3 beadott pályázatunk közül egy se nyert, és ezzel lényegében kihúzták alólunk a széket. A mentőállomás működése van veszélyben. Hiába minden igyekezetünk egyszerűen nem tudunk anyagi forráshoz és támogatáshoz jutni. Tavaly több mint 600 életet mentettünk és az idei évben ez a szám rohamosan nő. Csak azok az adományok érkeztek be hozzánk, amiket Önök, állatbarátok küldenek a kis betegek ellátására – melyet ezúton is hálásan köszönünk.

Oly sok emlékezetes madármentés után most a mentőállomás kér segítséget. Mint írják:

Minden pénzadomány további életeket menthet. Ha támogatni kívánja munkánkat, a mentőállomás fennmaradását, a kis betegek gyógyulását és életmentését akkor ezt adományával Ön is megteheti.


A segítségnyújtásról részleteket IDE KATTINTVA találsz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik