Életmód

Sok mindent elárul egészségünkről az ősz haj

Kevés olyan embert ismerni, aki örül neki, ha megjelennek az első ősz szálak a hajkoronáján. Ezek már az öregség jelei, függetlenül attól, ha a húszas éveink elején vagy a harmincas éveink végén teszik próbára hiúságunkat. De ha jobban megvizsgáljuk, az ősz haj többet is elárulhat rólunk, mint a korunk.

A férfiaknál nagyobb a szívinfarktus esélye

Az Európai Kardiológiai Társaság friss tanulmánya szerint az őszülő férfiaknál növekszik a szívinfarktus kialakulásának veszélye.

A kutatásban résztvevő 545 férfit aszerint csoportosították, hogy van-e koszorúér-betegségük és hogy egytől ötös skálán milyen mértékben őszülnek. A szakértők továbbá adatokat gyűjtöttek be a férfiaktól vérnyomásukról, dohányzási szokásaikról, vércukorszintjükről és családi kórtörténetükről.

Arra a megállapításra jutottak, hogy az ősz haj kortól függetlenül összefüggésbe hozható a koszorúér-betegség megjelenésével és a kardiovaszkuláris rizikófaktorokkal.

Mint közleményükben fogalmaztak, ha sikerül szabványosítaniuk a ősz hajszem-számlálás értékelésére szolgáló pontozási rendszert, akkor komoly előrelépést tehetnek a koszorúér-betegségek korai felfedezésében.

Vitaminhiányra utalhat

Minden szőrtüszőnk pigmentet tartalmaz, ez adja a hajunk színét. Ahogy öregszünk, egyre kevesebb pigmentet termelünk, ami ősz hajat eredményez. A bőrgyógyászok erre általában az 50-5050- szabályt alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy az 50 éves lakosság 50 százalékának legalább 50 százalékban ősz a haja.

De mi számít túl korai őszülésnek?

A fehér emberek általánosságban a harmincas éveik közepén, az ázsiaiak a harmincas éveik végén, az afrikai és amerikaiak pedig a negyvenes éveikben kezdenek el őszülni.

Ha viszont valakinek a referenciaértékeknél hamarabb színeződik el a haja, az táplálkozási egyensúlytalanságot jelezhet.

Pigmentveszteséget főként a B12, a szérum kalcium és a szérum ferritin hiánya, illetve a pajzsmirigyproblémák okozhatnak.

Oxidatív stressz

A hajhagymák kis mennyiségű hidrogén-peroxidot termelnek, amit évek óta a haj fényesítésére, fehérítésére használnak a szépségiparban. Ha azonban a hidrogén-peroxid felhalmozódás következik be, akkor a hajszín elhalványulhat.

Ez az úgynevezett oxidatív stressz, amikor a prooxidánsok és az antioxidánsok egyensúlya eltolódik az előzőek javára.

A túltermelést csak speciális eljárással lehet kezelni.

Dohányzás

Egy 2013-as kutatás szerint a dohányosoknál két és félszer akkora az őszülés kialakulás esélye, mint azoknál, akik nem cigarettáznak.

Sőt, a cigarettában lévő kémiai anyagok le is bonthatják a hajsejteket, ami kopaszodáshoz vezethet.

Gének

Ha szüleink, nagyszüleink korán őszültek, akkor sok jóval mi sem számolhatunk.

Egy 2016-os tanulmányban az orvosoknak sikerült kimutatniuk az őszülésért felelős géneket. Hatezer latin-amerikai genomját vizsgálták meg és 18 gént sikerült összefüggésbe hozniuk a szürke hajszálakkal.

Az eredmények szerint ezek a gének kevesebb melanint (pigmentet) termelnek, de ennek okát még keresik.

(via)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik