Életmód

Slágergyümölcs a nagy melegben az őszibarack

Egyformán több fogy a sárga húsú őszibarackból és a kopasz ősziből, valamint a nektarinból is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI megkeresése alapján közölte: a meleg kifejezetten jó hatással van a minőségre, kiváló zamatú gyümölcsök kerülnek idén a strandokra, piacokra, üzletekbe. Az őszibarack nagy részét Csongrád, Pest és Bács-Kiskun megyében termelik, jelentős a termelés Fejérben, Somogyban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hevesben is.

Az őszibarack a dinnyéhez hasonlóan kánikulagyümölcs, fő fogyasztási időszaka a nyár közepe és második fele, ilyenkor fogy a legtöbb belőle. Az őszibarackok közül egyaránt kedvelt a sárga vagy a fehér húsú, a molyhos héjú illetve a kopasz is, a nektarinból a sárga vagy fehér húsú szintén jól fogy – közölték.

Fotó: Wikimedia Commons

A nem molyhos héjú (kopasz) őszibarack fajták a legkeresettebbek. Az őszibarack ízének és zamatanyagának kialakulása nagyon jelentős mértékben a napsütés mennyiségétől függ, idén ezért igazán finom gyümölcsöket vehetnek a fogyasztók. Igaz, a gyümölcsből a tavaszi fagyok miatt várhatóan kevesebb kerül a kereskedelembe a tervezettnél – teszik hozzá a NAK szakértői.

Magyarországon az őszibarack és a nektarin termőterülete az utóbbi években jelentősen csökkent. Az ezredfordulón meglévő termőterületnek mára kevesebb mint a fele maradt meg, most ez 3600 hektár körüli. Az éves termés az időjárási körülmények miatt ingadozó, 16-45 ezer tonna között mozog.

Fotó: Wikimedia Commons

Az őszibarackos ültetvények nagyobb hányada Csongrád (1440 hektár), Pest (505 hektár) és Bács-Kiskun (450 hektár) megyékben található. Termelik még Fejér (200 hektár), Somogy (200 hektár), Szabolcs-Szatmár-Bereg (200 hektár) és Heves (170 hektár) megye területén is – írta az összegzésre hivatkozva az MTI.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik