Életmód

Speciális fotóskönyv segíti az Alzheimer-betegek gondolkodását

Fotók, melyek nem csupán élményt nyújtanak. Emlékezni is segítenek!

Világszerte 7-ből egy ember szenved demenciában a 80 év felettiek körében.

Bár a tudósok egyre kísérletet folytatnak a betegség okának kiderítésére és kezelésére, egyelőre a demencia gyógyíthatatlan betegség. Ugyanakkor a vezető tudósok folyamatosan figyelik a szociális területeken, intézményekben való ezirányú próbálkozásokat is, és reményre ad okot, hogy vannak már eredményesnmonható  projektek.

Laurence Aégerter létrehozott egyfajta demencia terápiát a memóriavesztés tüneteivel küzdő emberek számára. A Photographic Treatment ©  keretében kidolgozott program úgy tűnik, hogy pozitívan járul hozzá a demencia kezeléséhez és szinten tartásához.

Fotók segítségével valósult meg a terápia

A projekt lényege, hogy fotókon keresztül próbálják az Alzheimer kórban szenvedő betegek hangulatát és emlékezetet stimulálni.

Aégerter több mint másfél éves kutatást folytatott a neurológiai, gerontológiai és pszichológiai szakemberekkel, melynek eredményeként megszületett 5 képes könyv. Mindegyik 30 pár fotót tartalmaz, melyben látszólag nem kapcsolódó képet párosítanak. A betegekhez intézett kérdés a képek közötti kapcsolatra vonatkozik, de valójában nincs helyes vagy helytelen válasz. A gyakorlat lényege a kognitív funkciók, a kreatív meglátások fejlesztése. A betegek nem csak a képeket élvezik, hanem a feladat kapcsán szabad asszociációkat alkotnak, ami estenként visszavezeti őket a múltjukhoz.

A terápia végezhető egyénenként és csoportosan is. Vannak úgynevezett szórakoztató csomagok is. Ezek 20 fotóból álló sorozatot képeznek, amelyek a szépség, a pihenés, az empátia, a könnyedség, a kényelem érzését nyújtják, valamint a spontán mosolygós emberek fotóit.

Ezek a tükörneuronokon keresztül visszatükröződnek a pácienseken, ezáltal jó közérzetet biztosítva számukra. A fotók kapcsán megfogalmazódott szavakból, mondatokból akár egy történet is kerekedhet, ami a tapasztalatok szerint sok esetben kapcsolódik a demensek múltjához. Ezek az élmények nem csupán az emlékezetüket mozgatja, hanem további lehetőséget nyújtanak arra, hogy  újra megnyíljanak a világ felé.

A projekt legnagyobb érdeme, hogy nem minősíti az embereket, nincs kvíz,  nincs szégyen, ha nem emlékeznek valamire. Csak öröm van, fotókkal teljes élmény!

Forrás: mymodemmet

Vannak még csodák! Példaértékű kezdeményezés az idősek otthonában
A legtöbb bentlakó számára újra van célja és értelme a mindennapoknak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik