Tóth Koppány, idén október 11-ig úgy élt, mint bármelyik más hároméves csöppség. A tiszaföldvári kisfiú óvodába járt, társaival szaladgált az udvaron. Aznap azonban sírós szemekkel panaszolta anyukájának, fáj a hasa, nem tud pisilni – írta a szoljon.hu.
Hamarosan kiderült, komolyabb a baj: Kopinak – akit városszerte így szólítanak – rosszindulatú daganat nyomja a húgyhólyagját, így kemoterápiás kezelése azonnal elkezdődött.
Csillag Niki, a bájos kisfiú édesanyja a portálnak elmondta:
a kétségbeesést egy idő után felváltotta a reménykedés, az orvosok biztatása, hogy egy gyerek hamarabb leküzdi a gyilkos kórt, mint egy felnőtt.
Amikor kiderült Koppány betegsége, nagyon sokan jelezték támogatásukat. Egy emberként fogott össze a város: kupakgyűjtés kezdődött, sokan pénzbeli támogatást ajánlottak. Jótékonysági estet is szerveztek Tiszaföldváron, melynek teljes bevételét a család kapta: az édesanya a betegség kezdete óta nem dolgozik saját kisboltjukban, és a fővárosi kezklésekre történő utazások is költségesek.
Nem győzünk köszönetet mondani minden támogatónak, nemcsak az esten jelenlévőknek, hanem mindenkinek, akik korábban is segítettek – mondta az anyuka.
A kisfiút egy budapesti gyermekklinikára hordják heti két alkalommal kezelésre. A reményt adó karácsonyt szülei és kilencéves testvére társaságában tölti, a család és minden jóérzésű ember hite szerint úgy, hogy mielőbb meggyógyul.
Fotók: Facebook/Csillag Niki