Életmód

Lóháton is elzarándokolhatnak Csíksomlyóra

Olyan útvonalat választottak, amely a lehetőségek szerint erdőkben, zöld övezetekben halad.

Gyalogosan tehetik meg a csíksomlyói pünkösdi búcsúra nyugatról érkező zarándokok a Parajdtól Csíksomlyóig tartó utolsó száz kilométert. és a lovas turizmus lehetőségét is ki kell dolgozni. Erről egyeztettek a napokban a Hargita megyei önkormányzat vezetői Csíkszeredában az Erdélyi Mária Út Egyesület elnökével és az útba eső települések polgármestereivel – írta az MTI.

Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta:

az elmúlt években általában néhány százan zarándokoltak gyalog a búcsúra, de azt tapasztalták, hogy a gyalogos zarándokok száma évről évre nő, és kezdték felfedezni ezt a zarándokútvonalat a spanyolországi El Caminót megjárt nem magyar zarándokok is. Az egyesület ezért elengedhetetlennek tartja, hogy az útba eső települések gondoskodjanak a zarándokutak megjavításáról, létesítsenek szálláshelyeket, és tájékoztató táblákat helyezzenek ki.

A szakember azt is elmagyarázta, hogy az El Camino mintájára a gyalogos zarándokoknak zarándokútlevelet adnak, amelyekbe valamennyi érintett településen pecsét kerül. Hozzátette: a korábbi évek tapasztalata alapján rájöttek, hogy a falvak üzleteiben, vendéglátó egységeikben kell tartani a pecsétet, mert így biztosítható legjobban, hogy a nap bármelyik órájában elérhető legyen.

Fotó: MTI

Az egyesületi vezető elmondta:

olyan útvonalat választottak, amely a lehetőségek szerint erdőkben, zöld övezetekben halad. Csak ahol nem volt erre lehetőség, ott kell majd a zarándokoknak nem forgalmas megyei utakra felkanyarodniuk.

A Hargita megyei önkormányzat közleménye szerint a megye költségvetéséből a közelmúltban 13 700 lejt (közel egymillió forint) fordítottak 15 információs tábla, hatnyelvű oklevelek elkészítésére, pecsételők beszerzésére.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke azt kérte a települési elöljáróktól, hogy látogassanak meg zarándokszállásokat, és térképezzék fel a lehetséges szálláshelyeket. A megyeelnök úgy vélte, hogy a lovas zarándoklat lehetőségét is ki kell dolgozni.

A csíksomlyói pünkösdi búcsún évről évre több százezer zarándok vesz részt. A Mária Úton érkező gyalogos zarándokok mellett Székelyföld több tucat településéről menetoszlopokba felsorakozva, gyalogosan teszi meg a Csíksomlyóra vezető utat a zarándokok egy része.

Fotó: MTI

Kiemelt kép: hipparion.ro – Lovas vándorközpont

Olvasói sztorik