Életmód

Legyártották az első Ökokapszulákat, a jövő lakókabinjait

Tíz évvel azután, hogy megszületett az Ökokapszula koncepciója, a pozsonyi tervezők gyárából „kigurult” az első 50 mikrootthon, amiket gyakorlatilag bárhol el lehet helyezni, írja az Inhabitat.

Bár a mostani sorozat egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában és az Európai Unió területén elérhető, a következő tömeggyártás során már világszerte hozzá lehet jutni a termékhez 2018 végén.

Ecocapsule

A futurisztikus kinézete ellenére az Ökokapszula nevéből fakadóan öko. Bár üvegszálból és acélból, nem megújuló bambuszból vagy kenderből készül, a minilak képes a beépített napelemek és a rögzített szélturbina segítségével megfelelő mennyiségű energiát generálni a fenntartásához.

Ecocapsule

A szerkezet 4.66 méter hosszú, 2.2 méter széles és a turbinával együtt 4.49 méter magas. Két megtelített víztartályával maximum 1650 kilogrammot nyom.

Matej Gyárfás, az Ökokapszulát gyártó vállalat képviselője elmondta, a szélturbina 750 W tiszta energiát termel, míg a napelemek csúcsra járatva 880 W energiát képesek előállítani. Az energiát egy 9 kWh teljesítményű akkumulátorban tárolják, de a mikrootthont külső áramforrásra is rá lehet csatlakoztatni, ha arra szükség van.

Ecocapsule

A két férőhelyes lakást konténerekben utánfutóval vagy helikopterrel tudják szállítani. Január 31-én utóbbival helyeztek el egy Ökokapszulát a pozsonyi UNIQ épületének tetején.

Ecocapsule
Ecocapsule

Az otthon designja letisztult és minimalista, rengeteg természetes fény áramlik be, gömb formája pedig a legoptimálisabb a vízgyűjtés szempontjából.

Ecocapsule
Ecocapsule

Gyárfás arról is beszélt, hogy eredetileg azok számára szerettek volna létrehozni egy elérhető lakóegységet, akiknek hosszabb ideig a természetben kell maradniuk, gondolt itt a tudósokra, fényképészekre vagy az extrém teljesítményű turistákra, de a modell mobilitása és a hosszú távú energiafüggetlensége növelte a potenciálját. Hozzátette, gyorsan szállítható, ha megsérül, ami szintén hatalmas előnye.

Ecocapsule

Az Ökokapszulát háztetőkön, tereken, a kietlen mezőn, sziklákon és akár a szőlőültetvényeken is le lehet rakni. A cég honlapján azt írja, igény szerint lehet belőle lakókocsi, lakóhajó, szálloda és kutatóállomás is.

Ecocapsule

Az első 50 miniotthon egyaránt 89 ezer dollárba, átszámítva megközelítőleg 22 millió forintba kerül. A következő körben viszont Gyárfás tájékoztatása szerint már lejjebb fogják vinni az árakat, de pontos számokról nem beszélt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik