Életmód

5 forintért adják ma József Attila kedvenc süteményét a Balatonnál

Tavaly Balatonfüreden, idén pedig Balatonszárszó egyik cukrászdájában kapható 5 forintos áron József Attila kedvenc süteménye, a kugler. Azoknak a gyerekeknek, akik részt vesznek a település által szervezett szavalóversenyen, még ennyit sem kell fizetni. Ők ingyenesen kóstolhatják meg a költő kedvenc édességét.

A süteményes akcióval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az édes élethez nagymértékben hozzájárulhat a szépirodalom szeretete. A versek segítik a gyermekek érzelmi, erkölcsi és értelmi fejlődését – olvasható a szervezők közleményében.

De szeretnék gazdag lenni,/ Egyszer libasültet enni./Jó ruhába járni kelni,/ S öt forintér kuglert venni.

József Attila sorait szinte minden gyerek ismeri, de csak kevesen tudják, hogy mi is az a kugler.

Az akció segítségével arra szeretnék a gyerekeket ösztönözni, hogy ne csak magolják a verseket, inkább nézzenek utána annak, ha valamit nem értenek.

A kugler például egy ma is létező sütemény, amelyet ma már mignon néven ismerünk. A francia süteményt Kugler Henrik, a híres cukrász  honosította meg Magyarországon, és sokáig a mester nevét viselte a köznyelvben ez az édesség.

Egy szuper egyszerű alaptészta, amiből változatos finomságokat készíthetünk
Minden háziasszony álma: egy recept és sok-sok süti!

Balatonszárszó mellett, Budapesten is feltűnik majd az akció. Itt Füred Kapitány, a balatoni mesehős és a Jótékonysági Receptműhely közösen ünnepeli a költészet napját.

A fővárosi járókelők nem csak a süteményt kóstolhatják meg, de kézhez kaphatják annak elkészítési módját is. A recepteknek egy speciális funkciója is van. A hátoldalukon  olyan eseményekről olvashatunk, amelyekre érdemes lehet ellátogatni a Balatonnál a következő hetekben a Nyitott Balaton akció ideje (április 27. – május 27.) alatt.

Kiemelt kép: Thinkstock

Olvasói sztorik