Életmód

A nő, aki megmentette az izlandi kecskét a kihalástól

Az izlandi kecskét évszázadokkal ezelőtt a vikingek honosították meg a mai Izland területén, főként a gyönyörű kasmírgyapjuk miatt. A népszerűségük ugyanakkor hamar zuhanásnak indult, mert a juhok jóval több húst és gyapjút adtak.

A faj emiatt a kihalás felé sodródott. Az 1990-es évek végére és a 2000-es évek elejére világszerte kevesebb mint száz példány maradt a fajból. Szerencsére Johanna Thorvaldsdottir 16 évvel ezelőtt a fejébe vette, hogy megmenti az állatokat, és azóta is a küldetésének tartja mindezt, írja az MNN.

Johanna Thorvaldsdottir

1999-ben lehetősége adódott, hogy örökbe fogadja a világ utolsó négy barna szarvatlan izlandi kecskéjét. Tapasztalata egyáltalán nem volt velük kapcsolatban, hiszen korábban csak bárányokat és csirkéket nevelt a farmján.

Ezen a ponton döntött úgy, hogy tanyáját teljesen átalakítja, és megpróbálja megnövelni az izlandi kecskék számát. Dzsemeket, sajtokat és szappanokat kezdett el készíteni a kecskék szőréből és tejéből, emellett felvette a kapcsolatot tenyésztőkkel, hogy segítsék a munkáját.

Thorvaldsdottir 2010-ben gazdasági nehézségekkel küzdött, ami miatt be kellett zárnia a tanyáját. Amikor már azt hitte, hogy vége a missziójának, az HBO azzal a kéréssel kereste meg őt, hogy használhassák a kecskéket a Trónok harca című népszerű sorozat forgatásához. Miután véget ért a forgatás, a nő közösségi finanszírozási kampányt indított az állatok megmentésére.

Izlandi kecske

A sorozat rajongói a vártnál is több pénzt adományoztak neki, a farm népszerűsége pedig az egekbe szökött. A turistaszezonban hetente több tucatnyian keresik fel őt és a környéket, ahol a Trónok harcát felvették.

Napjainkban körülbelül 600-800 izlandi kecske él, főként Thorvaldsdottir elkötelezettségének és a Trónok harcának köszönhetően.

This Woman Saved the Icelandic Goat

Remember that unfortunate shepherd that "encountered" Drogon in Game of Thrones? Turns out, his goats were a very, very rare breed here in the real world. Meet the Icelandic goat and the noble woman who's breeding them back from extinction.

Közzétette: Great Big Story – 2018. augusztus 31., péntek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik