Életmód

A hely, ahol 500 éve nem emelkedtek az albérletárak

Jakob Fugger kora egyik legismertebb európai vállalkozója volt, aki azzal szerzett hírnevet magának, hogy a Vatikán pénzverőjeként dolgozott. Miután meggazdagodott, a rászorulókon szeretett volna segíteni, beruházása pedig a világ legidősebb karitatív szociális lakóparkjaként maradt fent, írja az Atlas Obscura.

Az üzletember 1517-ben rendelte el Fuggerei enklávéjának építését a németországi Augsburg városában, hogy elérhető áron biztosítson lakást a napszámosoknak, iparosoknak és családjaiknak.

iStock

Bár az épületegyüttest a II. világháborúban szinte megsemmisítették, az ingatlanokat később restaurálták, és 1520 óta a mai napig folyamatosan lakott területnek minősül. A városon belüli városban 67 ház és 147 apartman van, és itt áll a Szent Márk-templom is.

Az utóbbi fél évezredben a közösség Augsburg egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága lett. Az érdeklődők mindössze 4 euróért betekinthetnek a falak mögé, és szétnézhetnek az egyetlen lakásban, amit szándékosan hagytak üresen a látogatók számára.

Europress/AFP/Karl-Josef Hildenbrand

A belépő ára egészen kevésnek tűnhet addig, amíg a vendégek nem jönnek rá, hogy a tikett így is négyszer annyiba kerül, mint Fuggerei lakosainak az éves lakhatási költsége. Nem vicc, nem ámítás, a településen mindössze 88 eurocentért, kevesebb mint 300 forintért lehet bérelni egy lakást egy teljes esztendőre.

A beköltözésnek ugyanakkor természetesen feltételei is vannak.

Fuggerei az első naptól kezdve Augsburg római katolikus lakosainak adott otthont. Aki itt szeretne letelepedni, elsőként a hitvallásáról kell tanúbizonyságot tenni, és igazolnia kell azt is, hogy nincs semmilyen adóssága. Továbbá ahhoz, hogy valaki Fuggerei falai mögé költözhessen, előtte legkevesebb két évig Augsburgban kell életvitelszerűen élnie.

Europress/AFP/Karl-Josef Hildenbrand

A kiválasztási folyamattal biztosítják, hogy a település évszázadok óta a római katolikusoké és az augsburgi lakosoké maradjon.

Íme a legendás, szerelmet hozó tölgy, aminek saját postacíme van
A megadott címre bárki írhat, aki szerelemre vár, vagy szerelmet remél.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik