Félelmetesnek tűnhet egyedül elindulni a nagyvilágba – ha Elizabeth Gilbert nem írta volna meg az Ízek, imák, szerelmek című könyvét, és ha Julia Roberts főszereplésével nem készült volna belőle film, talán magam sem vállalkoztam volna arra, hogy nőként egyedül útnak induljak.
Követve a filmes analógiát először én is Rómába, majd néhány évre rá Ázsiába, Thaiföldre mentem. Varázslatos élmény volt mindkettő. Elizabeth Gilbert írta az Ízek, imák, szerelmekben, hogy
Utazás közben arra vágyni, hogy utazgasson az ember – nos, ez már tényleg a mohóság netovábbja…”
– velem mégis pontosan ez történt, nagyon rákaptam az egyedül való utazgatás ízére. De a legtöbb világutazó így van ezzel (nem mintha én közéjük sorolhatnám magam).
Milyen pozitív hatásai vannak annak, ha valaki egymagában kel útra?
A következő, az utazások helyszíneit ábrázoló galériával illusztrált felsorolásból kiderül.
1. Intenzívebben éljük át az élményeket

2. Jobban megismerjük a helyieket

3. Saját ritmusunkban utazhatunk

4. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez

5. Nagyon sokat tanulhatunk magunkról

6. Valójában soha nem leszünk egyedül – sokkal könnyebben ismerkedhetünk meg idegenekkel a repülőn, a kirándulásokon, a hotelben, a strandon

7. Megerősödik az önbizalmunk

8. Megtapasztalhatjuk a tökéletes szabadságot

9. Átélhetjük a flow élményt

10. Fantasztikus problémamegoldókká válunk

11. Kiszabadulhatunk az online világ fogságából

12. Magabiztosabbak leszünk

13. Végre kimozdulunk a komfort zónánkból

14. Megismerjük a saját gyengeségeinket, és megtanulunk szembenézni velük

15. Bátrabbá válunk

16. Megtanuljuk mi az: függetlennek lenni

17. Intenzíven gyakorolhatjuk az idegen nyelvet, amit beszélünk (vagy akár több nyelvet is)

18. Megtanuljuk: elveszettnek lenni néha nem is olyan rossz dolog

19. Megtanuljuk a világot elfogadni olyannak, amilyen – ez nagy adomány

20. Az egyedül való utazás új energiákkal tölt fel, kreatívabbá tesz

21. Fegyelmet tanulunk – nincs mellettünk senki, akit hibáztathatnánk, ha esetleg lekéssük a repülőt, vagy a vonatot

22. Nyitottabbakká válunk

23. Rugalmasabbakká válunk

24. Megtanuljuk magunkat elengedni

25. Gyakoroljuk az önszeretetet

27. Megismerjük saját határainkat

28. Békére lelünk

29. Megtanuljuk szeretni a bolygót, amelyen élünk

30. Végre megértjük, hogy mások véleményét soha nem szabad túl komolyan venni

31. Megtapasztaljuk saját belső erőnket

32. Megtanuljuk hogyan kell irányítani a dolgokat

33. Megtapasztaljuk, hogy a világ egyáltalán nem olyan ijesztő hely, mint ahogy azt elképzeltük

34. Álmodozhatunk!

35. Végre érezhetjük azt, hogy élünk

36. Inkább élményeket gyűjtünk ezután, mint tárgyakat

37. Megtanuljuk, hogy ne érjük be kevesebbel, mint amit megérdemlünk

38. A világot látott ember mindig elismerést vált ki a környezetéből

39. A tapasztalatok gazdagítanak – és ezt nem veheti el tőlünk soha, senki

40. Az utazás szélesíti a látókörünket

41. Az utazás türelmessé tesz

Ha elhatároztuk, hogy egyedül kelünk útra, mindig olyan utazási formát, szállást válasszunk, ahol biztonságban, és kellően komfortosan érezzük magunkat. Ha a kiválasztott ország nem tartozik a kellően biztonságos országok közé, bízzuk magunkat kihelyezett helyi idegenvezetőre, vegyük fel a kapcsolatot az adott országban élő magyarokkal Facebook csoportokon keresztül.
Kiemelt fotó: pexels.com