Veszélyben a Föld, gyorsan fogynak az erőforrások

Mi sem mentesülünk a Föld terhelésének felelőssége alól: ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor 1,92 bolygóra lenne már szükség.
Kapcsolódó cikkek

Április 22-én ünnepeljük a Föld Napját. Bolygónk természeti kincseinek éltetésén túl azonban ma már nem mehetünk el szó – és tettek – nélkül amellett, hogy ezek az értékek az emberi tevékenység miatt eltűntek vagy kritikus állapotba kerültek. A WWF Magyarország mindenkit arra buzdít: ünnepeljünk úgy, hogy azzal valóban a Földünket támogassuk – hiszen az emberiség jövője is ettől függ.

Károly herceg szerint Erdély lehet a kulcs a bolygó megmentéséhez
A természet intenzív kizsákmányolása helyett harmóniában kellene élni vele, akárcsak Erdélyben.

A Föld Napját először 1970-ben tartották az Egyesült Államokban – ezen a napon 25 millióan hallatták hangjukat a természet megóvása érdekében. Ennek az évnek azonban más szempontból is nagy jelentősége van, a WWF kétévente megjelenő Élő Bolygó jelentése ugyanis az 1970-ből származó adatokhoz hasonlítja bolygónk állapotát, és a kép elkeserítően drámai: a gerinces fajok populációi 60 százalékkal csökkentek (a trópusokon pedig nem kevesebb, mint 89 százalékkal). Az élőhelyek eredeti biodiverzitása 1970-ben még 81,6 százalék volt, 2014-ben pedig már csak 78,6 százalék. Ez idő alatt az Amazónia 20 százaléka, globálisan a vizesélőhelyek 35 százaléka eltűnt. Bár a Föld Napja 1990-ben világmozgalommá vált, 1990 és 2015 között 129 millió hektárnyi erdő tűnt el a bolygó színéről. Pedig ahogy minden életet, úgy az emberét is ezek bonyolult hálózata tartja fenn.

Még mindig túl sokat fogyasztunk

Az emberiség végletes mértékű fogyasztását lassan már nem bírja el a bolygónk: tavaly augusztus 1-jére esett a Túlfogyasztás Világnapja, vagyis mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Az emberek jelenlegi fogyasztásukat tekintve úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre. Pedig csak ez az egy bolygónk van, és a természet évente 125 billió dollár értékű szolgáltatást nyújt számunkra többek között termőtalaj, élelmiszer, friss víz és tiszta levegő formájában.

Sir David Attenborough: Az Édenkert nincs többé!
A 92 éves természetfilmes éles hangú kritikát fogalmazott meg a davosi Világgazdasági Fórumon.

Természeti értékek kerültek veszélybe

Túlzott fogyasztásunk következményeként azonban kritikus időszakkal kell szembenéznünk, hiszen ezek a természeti értékek veszélybe kerültek. 1950 óta a világ óceánjaiból közel 6 milliárd tonna halat és egyéb tengeri élőlényt fogtunk ki, becsült adatok szerint a tengeri madarak 90 százalékának gyomrában műanyagdarabok találhatók, a koralloknak pedig már a felét elveszítettük, és ha így folytatjuk, akkor hamarosan a kihalás szélére juthatnak. Pedig a korallzátonyok körülbelül 200 millió embert óvnak meg a hatalmas viharoktól. Az édesvizek létünk alapját jelentik, mégis az utóbbi századokban az emberi tevékenység következtében a Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult, arányuk az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. A 20. században a gerinces fajok között az édesvízi halak kihalási rátája a legmagasabb.

Nem mindegy, hogyan bánunk környezetünkkel

Mi sem mentesülünk a Föld terhelésének felelőssége alól: ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor 1,92 bolygóra lenne már szükség. De a túlfogyasztásunk mellett a természetes élőhelyeink eltűnésével is a globális trendeket erősítjük: mára hazánk folyóinak és természetes árterületeinek több mint 90 százaléka eltűnt.

Megmenekült Európa Amazonasa
Nem veszélyezteti vízerőmű építés a Mura–Dráva–Duna bioszféra-rezervátumot.

Nem mindegy tehát, hogyan bánunk a természettel, hiszen saját létünk is ettől függ. Nem késő azonban cselekedni! 2020-ban a világ vezetői újabb célokat határoznak majd meg a biológiai sokféleség védelmében. Ahogy azonban a kormányoknak és a vállalatoknak, úgy az egyéneknek is saját felelőssége, hogy milyen döntéseket hoz, miként éli mindennapjait: fenntartható életmóddal, fogyasztásunk csökkentésével, a műanyagtermékek használatának mellőzésével mi is sokat tehetünk saját környezetünk és egyetlen otthonunk megóvása érdekében.

2030-ra megvédi a Föld 30 százalékát egy svájci milliárdos
Hansjörg Wyss egymillió dollárt adományoz a bolygó megmentésére.

A fenntarthatóság mindannyiunk számára kihívás, jut tennivaló a magánemberek, a döntéshozók és a vállalatok számára egyaránt. Ezért a Föld Napjához köthetően indítja el együttműködését a Budapest Bank és a WWF Magyarország, melynek célja a pénzintézet környezeti hatásának csökkentése.

KIemelt kép: iStock