Életmód

2030-ra megvédi a Föld 30 százalékát egy svájci milliárdos

Egy svájci filantróp az alapítványán keresztül egymilliárd dollárt adományoz a bolygó szárazföldjeinek és óceánjainak megmentésére, hogy minél többen lélegezhessenek be tiszta levegőt és ihassanak tiszta vizet a jövőben, írja az MNN.

A 83 éves Hansjörg Wyss a svájci Bernben született, vállalkozói karrierje kezdetén a vasiparból vagyonosodott meg Belgiumban, majd később megalapította a Synthes nevű céget, amely a traumatológiai berendezések és implantátumok világpiacán meghatározó szereplővé nőtte ki magát.

A lelkes üzletember most a Föld legsebzettebb természeti értékeinek helyreállítását tűzte ki célul magának.

Az általa létrehozott és a nevét is viselő Wyss Foundation kampányt indított, amelyben ígéretet tettek arra, hogy 2030-ra védelem alá helyezik a bolygó szárazföldjeinek és óceánjainak 30 százalékát. Ez pont a duplája annak a területnek, amely ma speciális védelmet élvez.

Ez az utolsó generáció, amely megmentheti a bolygót
Lesújtó jelentést közölt a WWF.

Kutatások szerint az állat- és növényfajok ezerszer gyorsabban halnak ki, mint amikor még nem voltak emberek a bolygón. Egy másik tanulmány megállapította, hogy a következő 50 évben annyi emlősfaj tűnik el a Föld felszínéről, hogy a bolygó evolúciós diverzitása ötmillió évig nem áll majd helyre miatta.

Az egymilliárd dolláros kampányban rögzítették, hogy bővítik a védett területek méretét, ambiciózusabb nemzetközi természetvédelmi célokat sürgetnek, fektetnek a tudományba és a természetvédelemre inspirálják az embereket a világ minden táján.

MTI Fotó: H. Szabó Sándor

A hír fantasztikus és inspiráló, mégsem hat a meglepetés erejével azok számára, akik ismerik a milliárdos vállalkozót. Wyss eddig is kiállt a környezetvédelmi ügyek mellett:

  • a fosszilis tüzelőanyagok betiltását követelte;
  • felszólalt az orvvadászat ellen;
  • folyómegújítási projekteket támogatott;
  • és afrikai nemzeti parkok fejlesztését pénzelte.

A Wyss Foundation 1998 óta több mint 450 millió dollárt költött 40 millió hektár szárazföldi terület és óceán megóvására világszerte, a mostani tervek azonban minden korábbit felülmúlnak.

A kampányban központi szerepet játszik a gyorsaság, az átláthatóság és az elszántság, tekintve, hogy a bolygó 30 százalékának megvédése nem kis feladat, pláne nem 12 év alatt.

Wyss a New York Times-ban megjelent írásában úgy fogalmazott,

hiszek benne, hogy ez az ambiciózus terv megvalósítható, mert látom, mi mindent lehet elérni.

Az üzletember szerint az ENSZ biológiai sokféleségről szóló egyezményét a legközelebbi, 2020-as ülésen módosítani kell, és bátrabb célokat kell meghatározni a következő évtizedre.

Ez a világos, merész és megvalósítható cél arra bátorítja majd a döntéshozókat a világ minden országában, hogy ösztönözzék a közösségeket a természet megvédésére

– tette hozzá.

Wyss csapata egy percig sem habozott a projekt elindításával. 13 országban már megírták a környezetvédelmi projekteket, amelyek 10 millió hektárra és 17 ezer négyzetkilométernyi óceánra összpontosítanak. A megvalósításhoz 48 millió dolláros segítséget nyújtanak, és az idő előrehaladtával további anyagi támogatást biztosítanak a résztvevőknek.

Mi mindent taníthat az idősebb generáció a műanyagmentes életről?
A műanyagszennyezés problémájára a legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldások a múltban találhatók.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik