A Dél-Amerikában őshonos közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes) az 1900-as években jelent meg először az afrikai országokban. Miután elkezdett terjedni a nagyobb folyókban és duzzasztógátakban, a tudósok a világ legrosszabb vízi gyomjának nevezték a növényt. Ekkor még nem is sejtették, milyen potenciál van benne, írja riportjában a Guardian.
A virág a kelet-afrikai Ruandába a gyarmatosító belgákkal érkezett meg, akik szerették a látványt, ahogy a kerti tavakat csodás lilába öltözteti. Aztán az 1980-as években az egész országot ellepte a közönséges vízijácint, és a Viktória-tavon is megjelentek az első példányok.
Mivel a növénynek nem volt természetes ellenséges és szaporodásához tökéletesek voltak az időjárási körülmények, ellepte a tó felszínét, ezzel elzárta a halászati útvonalakat és új élőhelyet teremtett a betegségeket hordozó szúnyogoknak. Sokaknak ugyanakkor ez jelentette a bevételi forrást, mert rengetegen eltévedtek a vízen, és kellett, aki visszatalál a partokhoz.
Mint kiderült, a virág rendkívül magas szén-nitrogén aránnyal rendelkezik. Ez már az 1980-as években felkeltette a tudósok érdeklődését, és kísérletezni kezdtek, lehet-e bioüzemanyagot gyártani belőle. Hamar rá is jöttek valamire: mindössze négy kilogramm szárított vízijácint képes fedezni egy nagyobb család napi energiaszükségletét.
2014-ben nigériai kutatók azt állapították meg, hogy jobb minőségű biogázt lehetne előállítani a növényből, ha trágyával tisztítanák meg. Néhány évvel később ugyanezt a teóriát megerősítették kenyai tudósok is.
2018-ban a Viktória-tó kenyai partján, Dungában kialakították két biogázmezőt, melyek a vízijácint és a trágya keverékét a főzéshez, a víztisztáshoz, a csibék inkubátorához használható biogázzá alakítják.
Ma már ötven ilyen biogázmező található csak Kenyában, Dunga városában pedig már olyan mennyiségű biogázt termelnek, hogy az kiszolgálja a település lakosságának 60 százalékát.
Bár a program még csak alig egy éve indult, úgy látszik, hogy működik. A halárusok egyre kevesebbszer betegednek le, de közben jól is tudnak keresni és az életszínvonaluk is nő.
Egy ilyen berendezés ára ugyanakkor 750 dollár, amit aligha tudnak megfizetni a szegénységben élő közösségek, de összefogással több millió afrikai ember életét könnyítheti meg a találmány. Arról nem is beszélve, hogy más kontinenseken is szükség van a megújuló energiaforrásokra.
Kiemelt kép: iStock
