Virágzó vidékünk

10 millió fa mozgalom: csak faültetéssel menthetjük meg a Földet

Ha mindenki elültet egy fát, talán nem lesz gond.
Korábban a témában:

A „10 millió fa” elnevezésű civil kezdeményezés egyre nagyobb visszhangot kap az országban, nem véletlenül.

Egy hónapja jött létre Facebook-csoportjuk, ma pedig már több tízezer követővel büszkélkedhetnek. Az ötletgazda, Bojár Iván András a szervezet Facebook oldalán is a faültetés fontosságára, sőt elkerülhetetlenségére hívja fel a figyelmet, miközben cselekvésre buzdít: mi is csatlakozzunk a nemzetközi viszonylatban egyre sokasodó pozitív példákhoz.

Egy éve India döntött rekordot, pár hete Etiópia jelentette be, hogy több száz millió fát ültettek, terveik között pedig az szerepel, hogy év végéig összesen négymilliárdra nő ez a szám. A napokban Marokkó királya adott utasítást, hogy a nemzeti ünnepen, november 18-án az egész ország mozduljon meg, és ültessenek el 50 millió fát.

Fotó: Facebook/10 millió Fa

Jane Goodall is fát ültetett nálunk

A Duna-Ipoly Nemzeti Park őshonos tölgyfaerdők fontosságát hangsúlyozó eseményén, augusztus 7-én a magyarországi Jane Goodall Intézet meghívására érkező Dr. Jane Goodall a Sashegy som és kökénybokrokkal felvert nyugati oldalán ültetett fát.

Fotó: Facebook/10 millió Fa

Az ültetőgödörnél a talpraesett Bodansky Manó segédkezett a legendás természetvédőnek. Így a jelenlévők legidősebbike és legfiatalabbika ültette el Jane Goodall fáját.

Fotó: Facebook/10 millió Fa

Irgalmatlan mennyiségű fát kell elültetnünk ahhoz, hogy megállítsuk a folyamatos felmelegedést, ami klímakatasztrófához vezet hosszú távon. Nemcsak a szén-dioxid megkötéséről és a levegő lehűtéséről van szó, a fák fontos szerepet játszanak az elsivatagosodás megfékezésében is. Megfogják a rétegvizeket, és az özönvízszerű esőzések sem mossák el a talajrétegeket, megakadályozzák így a gyors talajeróziót is. Az Alföld nagy része fokozatosan elsivatagosodik, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a felmelegedés nem választható el a biodiverzitás problémájától sem, hisz a változás hatására egyre-másra tűnnek el a fontos állatfajok

– tájékoztatta a Sokszínű Vidéket Bojár Iván András.

Jane Goodall és Bojár Iván András a faültetésen – Fotó: Facebook/10 millió Fa

Sok civil szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, most a legfontosabb feladat a magoncgyűjtés szeptember-október folyamán. Jelenleg 50 helyen, ezek közül az összes megyeszékhelyen létezik már a „10 millió fa” közösség, ahol megszervezik a helyi ültetéseket, koordinálják a földterületi felajánlásokat, a kertészek és erdőmérnökök pedig gondoskodnak a szakszerűségről, akár a magoncok kezeléséről, akár a későbbiekben az ültetésről legyen is szó.

Nagyon fontos az étrendünk átalakítása is, hisz a nagyipari állattartás nagy kárt okoz, a földjeink 25 %-a takarmánytermelésre szolgál. Drámaian változó korban élünk, és nagyon jó látni, amikor egy egész nemzet összefog a jó ügyért. Etiópiában például a faültetés napján nem dolgoztak az emberek a munkahelyükön, hanem mind kivonultak a földekre fát ültetni

– hangsúlyozta a szakember.

November 9-én, az élet napján tervezik országszerte a nagyszabású faültetést. Addigra készítenek a szakemberek egy szakmai ajánlást arról, hol milyen fát érdemes ültetni, szárazabb helyen, vizes talajba, falun vagy városban. Augusztus végén, szeptember elején a nagyközönség rendelkezésére áll majd az a szakmai honlap, amely minden problémás kérdésben eligazítja a laikusokat is.

Fotó: Facebook/10 millió Fa

Bojár Iván András elmondta, hogy 5-10 év kell a legtöbb fának, mire akkorára nő, hogy a hatását is éreztesse. Sok a parlagon lévő hely Magyarországon, csak kommunikációs propaganda, hogy elegendő, sőt kifejezetten sok erdőség van nálunk, hisz az elmúlt 6-8 évben nem volt megfelelő erdőgazdálkodás, az elhalt fákat nem pótolták.

Mint a kezdeményezés neve is erre utal, egyénenként is sokat tehetünk a környezetért. Ha valaki a saját kertjében elültet egy fát az „Egy fő-egy fa” elv alapján, máris hozzájárult a nagy cél megvalósításához, hisz nem lehet eléggé hangsúlyozni, ideje, hogy cselekedjünk, és közösen bezöldítsük fákkal az országot.

Planting mangroves replacement. This reduces the problem of coastal erosion and create habitat for aquatic surface.

Kiemelt kép: Facebook/10 millió Fa

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.