Életmód

Vándorkemencésként találta meg a boldogság és a nyugalom titkát

Azon szerencsés emberek közé tartozik, akinek két szenvedélye van és mindkettőnek élhet.

Póta István Mezőkövesden született, mérnöki diplomát Győrben szerzett, majd számítástechnikával foglalkozott és az építőiparban is dolgozott. Tizenkét éve született az azóta tartó szerelem, amikor két székely mestertől szerzett tapasztalatai alapján családjának építette meg első kemencéjét.

A Vámosszabadiban élő fiatalember ma már Vándorkemencés néven ismert országszerte és azon szerencsés emberek közé tartozik, akinek két szenvedélye van és mindkettőnek élhet. Az egyik, hogy saját fejlesztésű, fatüzelésű kemencéket, kerti konyhákat épít, a másik pedig, hogy, szívesen tesz eleget fesztiválok, esküvők vagy éppen baráti társaságok meghívásainak szerte az országban, ahol saját mobilkemencéiben készítheti el különleges finomságait.

Eddig közel 250 kemencét épített

Amikor elkészítettem az első kemencét, nem gondoltam, hogy ebben találom meg azt az időtöltést, amiből később – persze megannyi tapasztalatszerzés és fejlesztés után – meg is tudok élni. De gyorsan megjött a kedv és az ihlet: a kemencének csodájára jártak a rokonok, barátok, így másutt is vállaltam építést. Így egyre több otthonba kerültek a jellegzetes, íves motívumokkal díszített minőségi kemencéim, melyekből máig közel 250 épült belőlük határainkon belül és kívül

– mondta a Sokszínű Vidék érdeklődésére Póta István.

A Vándorkemencés nagyon hamar felismerte, hogy noha fáradságos állandóan úton lenni, számára mindez a rajongásig szeretett alkotó tevékenység. Évente körülbelül 50 ezer kilométert utazik az országban munkái során, de élete útja néhány évre egészen Ausztráliáig vitte, ahol szintén letette névjegyét: az ott készített kemencékkel elégedett tulajdonosok máig dicsérik szakértelmét.

Póta István ma már elképzelni sem tudja magát más szerepben. Úgy véli, ebben a tevékenységben találta meg igazi szabadságát, a boldogság és a nyugalom forrását. Olyan élvezetet, amely lehetővé teszi, hogy az emberekre figyeljen, a jelenben éljen, kreatívan alkothasson, és folyamatos hiányérzet, félelem vagy keserűség nélkül élvezze az életet. Minden egyes kemenceépítés igazi töltődés számára. Ilyenkor elveszíti időérzékét.

Ez a munka testedzésnek sem utolsó

A legjobb a dologban az, hogy a kemenceépítés során többet kapok, mint az, akinek építek, nem beszélve arról, milyen hálás vagyok, hogy olyan a munkám, ami fitten tart. Egy tégla körülbelül 3.5 kg, ebből egy építés során átlagosan 700 darabot használok. A karomban viszem őket a helyükre, talpon vagyok egész nap. Ha úgy vesszük, sportolásnak sem utolsó

– említette mosolyogva a Vándorkemencés.

Póta István kizárólag magas minőségben és hosszú távban gondolkodik, ezért kemencéit a műszaki professzionalitás jellemzi. Napjainkra az agyagot tűzálló habarcs, a törött üveget hőálló szigetelő anyag váltotta fel, a tégla viszont maradt. A tűztérhez normál téglát használ, mert nem égeti meg olyan könnyen a pizza vagy kenyér alját, mint a samott. A külső falak bontott téglából készülnek, igény szerint akár tapasztva.

A kerti és pizzasütő kemencék kevés fa felhasználásával nagyon gyorsan – 60-90 perc alatt – felmelegednek és sokáig tartják a meleget, így rendkívül gazdaságosak. A megrendelők között a legnépszerűbb kombináció a kemence sparhelttel, melynek építése pár napot vesz igénybe, igaz akkor kora reggeltől sötétedésig tart a munka.

Életre szóló barátságok születhetnek

A kemencék építésével eltöltött idő nem csak az alkotás öröme miatt értékes számomra, hanem azért is, mert ilyenkor sok esetben komoly, akár életre szóló barátságok is születnek köztem és a megrendelő között. Őszinte, emberszerető lévén, csak olyan kemencét vagyok hajlandó építeni, ami maradéktalan megelégedettséget és komfortérzetet ad használójának. Előfordult, hogy szakmai tanácsokkal alátámasztva lebeszéltem a megrendelőt olyan megoldásokról, amik minőségben vagy esztétikailag nem állták volna meg a helyüket, hiába volt az az eredeti elképzelés

– mesélte a mester.

Kerti remekein kívül Póta István egyedi fejlesztésű, utánfutóra épített vontatható kemencéket is készít, amik rendezvényeken hasznosíthatók és gyönyörűek díszletnek is. Egy pörgősebb napon például a 135 cm belső átmérőjű, mintegy 1,2 tonnás mobilkemencéből óránként 100-120 adag kenyérlángost vagy 25 centis pizzát kényelmesen ki lehet venni. Készít kovácsoltvas kerekeken guruló körülbelül 250 kg-os, stílusos kerti kiskemencéket is, melyeket a terasszal vagy kisebb hellyel rendelkező háziasszonyok kedvelnek.

Ha kicsit is belegondolunk, egy kemencére elég egyszer beruházni az életben. Biztos, hogy nem lesz elavult a design, amiért le kéne cserélni 10 év múlva, nem kell 15 ezrenként szervízbe vinni, nem romlik el benne a fűtőszál, ventillátor, kapcsoló vagy kijelző. Egy jó kemence kiállja az idő próbáját, változatlan formában szolgál generációkat, gondos használat mellett azt mondhatni, hogy örökéletű

– mondta a szakember.

A legnagyobb kincs az együtt töltött idő

Póta István kemencéi ma már nagyon sok helyen családi és baráti összejövetelek elhagyhatatlan „szereplői”, hiszen az azokban lobogó tűz, az izzó parázs hamar összehozza a társaságot. Maga is rendszeresen használja ezeket a kerti és mobil konyhákat. Ha főzni hívják egy rendezvényre, saját receptjeivel érkezik: speciális fűszerezésű húsokat, klasszikus krumplis kenyeret, gazdag leveseket, chutney-kat és lekvárokat készít kemencében.

A kemencéiben készült ételek ízei – hála a fatüzelésnek és különleges, egyedi kialakításnak – gasztronómiai csúcsélményt nyújtanak. Gyerekek is szívesen sündörögnek körülötte, és közben könnyedén elsajátítják a hagyományos sütési technikákat, amit aztán továbbadhatnak saját utódaiknak. Mert ahogy a Vándorkemencés fogalmaz:

a legnagyobb kincs az együtt töltött idő.

Még néhány remekmű a Vándorkemencés keze nyomán

Galéria

Fotók: Póta István archívuma

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik