Életmód

Varázslatos fényt árasztanak az őrségi lány faragott gyertyái

Zaicz Boglárka friss diplomás környezetgazdálkodási agrármérnökként 4 éve költözött haza őrségi szülőfalujába, Szalafőre. Édesapja barkácsműhelyében alakította ki saját gyertyaműhelyét. A vásárokra ugyan nemigen jár a huszonéves lány, de működtet webáruházat. Műhelyében nyitott napokat szervez, ahol bárki, akár már 5 éves kortól, kipróbálhatja ezt a különleges, itthon még jobbára ismeretlen kézműves technikát. De hogyan is kezdődött?

Még az érettségi előtt pár hónappal, a gimnázium végén, az interneten láttam először egy videót arról, hogyan is lehet faragott gyertyákat készíteni. Annyira megtetszett ez a technika, hogy gondoltam, hú, milyen jó lenne ezzel foglalkozni! De ennyiben maradtam

– mondta érdeklődésünkre.

Gyertyafaragás közben. Fotó: Zaicz Boglárka

Előtte nem is látott ehhez hasonlót, pedig gyermekkorától kezdve mindenféle kézműves dolog érdekelte. Őrségi gyerekként az általános iskolában egyebek mellett agyagozó szakkörre járt, akkoriban fazekas akart lenni.

Ilyen a beállítottságom, mindig sok minden érdekel, most is szoktam hobbiként más kézműves technikákat kipróbálni, de valahogy ez a gyertyafaragás ragadott meg leginkább. Lenyűgözött a látvány, ahogy készül

– mesélte Bogi.

Gyertyafaragás közben. Fotó: Zaicz Boglárka

Bogi érettségi után egyetemre járt, Keszthelyen környezetgazdálkodási agrármérnök alapszakon diplomázott, de mindvégig megmaradt benne a vágy a kézművesség iránt.

Sokat nézegettem, keresgéltem, hogyan is lehetne minél tökéletesebben ezt a gyertyafaragást csinálni. Kapcsolatokat kerestem, de itthon kevésbé találtam mestert, akitől tanulhattam volna, a faragott gyertyáknak nálunk nincs nagy hagyománya.

– folytatta történetét.

Dél-Lengyelországban talált egy hölgyet, aki mesterfokon űzi ezt a kézműves mesterséget

Négy éve, még azon a nyáron, amikor lediplomázott, fogta magát, és ellátogatott a lengyel hölgyhöz, hogy testközelből láthassa gyertyafaragó műhelyét, és ellessen tőle pár fogást.

Mindössze 5 órát voltam a lengyel hölgy műhelyében, ott faragtam meg az első gyertyáimat. Közben sok mindenről beszélgettünk, testközelről láthattam a szerszámokat és magát az eljárást, amit azelőtt évekig csak az interneten szemléltem. Amikor onnan hazajöttem, elkezdtem begyűjteni az eszközöket, beszerezni az alapanyagokat. Ez már négy éve volt, rá egy fél évre, 2016. áprilisában kezdtem el saját gyertyáimat készíteni

– emlékezett a kézműves hölgy.

Fotó: Zaicz Boglárka

Diplomájával már nem is helyezkedett el, ahogy meséli, imádja ezt csinálni, a gyertyafaragás kitölti az idejét. Gyertyát egyébként lehet önteni vagy mártani, de a gyertyafaragásban éppen az a szép, hogy mindegyik technikát magába foglalja.

Először alapgyertyákat öntök, aztán azokat mártogatom, akkor kerülnek rá a színek. Ezt követi a faragás, a leglátványosabb része, ami engem is lenyűgözött annak idején. Sokan azt hiszik, hogy egy ilyen míves gyertya megfaragása több óra, pedig percekben lehet mérni

– avatott be a részletekbe.

Fotó: Zaicz Boglárka

Hosszabb időt vesznek igénybe az előkészületek, a gyertya faragása mindössze 10-15 perc, hiszen csak addig lehet formázni a gyertyát, amíg meleg és puha a viasz. Többféle méretű alapformája van, mind közt a legnagyobb 23 cm magas, ezzel készülhetnek a legnagyobb méretű gyertyák.

Lehet, hogy egyszer fogok nagyobbat is készíteni, mert szeretem az újításokat, de egyenlőre a vásárlóim és én is elégedett vagyok ezekkel a mérettel

– mondta elégedettséggel.

Bogi faragott gyertyáit általában ajándékként adják mindenféle alkalomra, például esküvőkre, év végére tanároknak, évfordulókra és egyéb ünnepekre.

Galéria
Fotó: Zaicz Boglárka

Gyertyát többféle viaszból lehet készíteni, a faragott gyertyák alapanyaga paraffin, mert ezt lehet ilyen módon formázni. A gyertyák nem illatosítottak, ezen gyertyák specialitása nem ebben rejlik. Értelemszerűen sérülékenyek, ezért is elengedhetetlen a gondos csomagolás a szállítás során.

Bogi számára azonban kiemelten fontos, nem csak eredeti végzettsége miatt, a környezet védelme, ezért is igyekszik a csomagolást minél környezetbarátabb módon megoldani: a műanyagot csökkentve más alternatívákat használni.

Gyertyái meggyújtva nyerik el igazán szépségüket

70 százaléka azonban dísz marad – Bogi ezt meg is érti, hiszen általában különleges alkalomra viszik őket, és utána is megőrzik. Pedig, hangsúlyozza, minden gyertyáját végig lehet égetni. Másrészt azért is érdemes meggyújtani, mert különleges látvány, amikor ég benne a kanóc.

Meggyújtva varázslatos hangulatot és melegséget árasztanak. Ahol ugyanis a faragások vannak, ott vékonyabb a viasz, és jobban átszűrődik a gyertya lángjának fénye

– tette hozzá.

Galéria
Fotó: Zaicz Boglárka

Van, aki csak alkalomszerűen gyújtja meg, kiemelt napokon, így akár évekig is lehet használni. Elég nagyok a gyertyák, sokáig égnek, ha pedig mécsest teszünk bele, még tovább megőrzik a különleges faragott külsejüket.

Címlapfotó: Zaicz Boglárka

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik