Gergő és Edina egyaránt vidéken születtek: előbbi Rudabányáról, utóbbi pedig Nagykátáról került Budapestre dolgozni, és a vendéglátásban helyezkedtek el.
Gergő tanulta a szakmát, szerette, ízig-vérig vendéglátós volt. Engem csak úgy odavetett a sors. Fagyis kislányként kezdtem, aztán azon kaptam magam, hogy már 10 éve dolgozom a vendéglátásban. A munkahelyünkön ismerkedtünk meg 2009-ben, igazi munkahelyi szerelem volt a miénk. Az az időszak nem volt könnyű, nagyon leterheltek voltunk mind szellemileg, mind fizikailag. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nekem sok egészségügyi problémám adódott
– kezdte a történetüket Edina.
A két fiatal kertvárosba költözött albérletbe, hogy kicsit távolabb kerüljenek a nyüzsgéstől. Bár az orvosok nem sok jóval kecsegtettek, igazi meglepetésként megszületett kislányuk, mindkettejük nagy boldogságára.
Bár nem volt messze a zöldövezet, és sok játszóteret is találni a közelben, sokat gondolkodtak azon, jobb lenne nekik vidéken. Mikor kislányuk után Edina másodszor is teherbe esett, és a 40 négyzetméteres lakás kezdett kicsi lenni, véglegessé vált a döntés: vidékre költöznek.
Mire a költözés Nagykátára befejeződött, sajnos a babát elvesztettük, és ez mindkettőnket nagyon megviselt, de az élet ment tovább. Ott volt a kislányunk, akivel ugyanazt az utat kezdtem járni, amit én is jártam annak idején az édesanyámmal. Együtt ültettünk, megtanítottam, hogy melyik növénynek milyen a levele, mit szabad megenni, és mit nem. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a kaprot bárhol megtalálja, bármilyen növények között is bújik meg. Fákat ültetünk és a háztartásban is igyekszem mindent úgy csinálni, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk. Ezt a látásmódot igyekszem megtanítani a kislányomnak is
– mondta el Edina.
A fiatalok egy idő után állatokban kezdtek gondolkodni. Gergő különlegességet szeretett volna, hát kutatni kezdett. Mivel gyerekként mindkettőjüknek megadatott, hogy a saját tojásukat fogyasszák, arra gondoltak, milyen jó lenne egy pár tyúkocska, meg egy kakas. Gergő addig keresgélt, míg egy különleges fajtát talált, a leghorn tyúkot, így lett végül a ház körül hófehér tyúk, az asztalon pedig hófehér tojás.
A két fiatal ismét megpróbálkozott a kisbabával is, de a gyermekáldás megint gyászba fordult, így Edina, bár környezete ellenezte, elkezdett dolgozni.
Úgy éreztem, el kell mennem dolgozni. Mindegy hova, mindegy mit, csak ne otthon legyek. Találtam is egy kisegítő munkát a helyi étteremben, ahol heti két napot dolgoztam, és mind a kollégák, mind a munka sokat segített a gondolataim elterelésében
– mesélte tovább a történetüket Edina, aki fél éve dolgozott már, mikor férje egy baleset miatt elvesztette az állását. Nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
Edina egyre többet dolgozott, Gergő pedig otthon maradt a kislányukkal, s várt a lábműtétre. A helyzetük azért is bizonytalan volt, mert nem lehetett tudni, fog-e tudni Gergő valaha még vendéglátásban dolgozni, mégis mentek, és csinálták a mindennapokat, mert csinálni kellett.
Ekkoriban talált Gergő egy újabb különleges baromfi fajtát, amit aztán tartani kezdtek. Ez volt az ayam cemani.
Magával ragadott mindkettőnket a büszke tartása, a sejtelmesen csillogó tollak, és az egzotikus fekete hús. Tudom, sokakat elsőre elborzaszt a tudat, hogy fekete húst egyen, de mi mindig olyan helyeken dolgoztunk, ahol nagyon különleges ételeket kínáltunk, ezért nem zárkóztunk el soha az új dolgoktól. Tovább gondoltuk az állattenyésztést, és használtan vásároltunk egy keltetőt. Gyűjtöttük a tojásokat, és izgatottan figyeltük gyermekünkkel, ahogyan a csibék mozognak a tojásban. A kislányunk babusgatta őket, altatót énekelt nekik úgy, ahogyan én szoktam esténként neki
– fűzte tovább a történetet Edina, aki nem titkolja, hogy a vidéki életnek számtalan nehézsége van, de a mindennapos örömökből is van elég, amik kárpótolják az embert.
Sok apróság, örömök és tragédiák váltogatják egymást, amiket Pesten a kislányunk sosem tapasztalna meg. A szaladgáló baromfi, a pelyhes kiscsibe, az, ahogy gyűjtjük és számolgatjuk a tojást és a csibéket, ahogy egy gyenge megerősödik, vagy éppen, ahogy az élet rendje szerint elpusztul, ezek mind a vidéki élet mozaikjai. Az idén a megvásárolt telken sok baromfi szabadon szaladgált az udvaron, és találtak maguknak olyan búvóhelyeket, ahol a nagy munka közben észre se vettük őket. Emlékszem egyszer csipogásra lettünk figyelmesek. A farönkök között elbújva kotlósra leltünk, a hátán pedig ott ugrált egy csibe! Tudom, ez apróság, de nekünk a világot jelentette. A kislányunkkal figyeltük, ahogy az anyuka rendbe szedi. Ez is egy olyan pillanat volt, amit megőrzök az emlékeimben
– mondta Edina, aki hozzátette, arra is figyelnek, hogy ne titkolják el a kicsi elől a kellemetlenebb dolgokat sem. Nem tiltják ki például a kakasvágásról.
Mindig megköszönjük az állatnak, hogy szerethettük, és jóllakunk általa. Amíg él, szeretjük, gondoskodunk róla, aztán ő gondoskodik rólunk, hogy egészséges húst együnk. Nagymamám hangja cseng a fülemben, aki mindig azt mondta, az vagy, amit megeszel. Neki is mindig voltak állatai, és én is babusgattam nála a csibéket. Az a célunk, hogy egyáltalán ne kelljen boltban húst vásárolnunk. Szeretnénk nagyobb mennyiséget is termelni, és eladni, hogy megélhessünk, ez nem titok, de emellett szeretnénk az embereknek átadni az üzenetet is, hogy ha tehetik, válasszák az egészségesebb megoldást. Inkább együnk kevesebb húst, de az minőségi legyen. Elegünk van abból, hogy megveszünk egy kiló húst, és főzés után alig marad belőle az edényben
– mondta Edina. Bár megtalálták álmaik otthonát, egy nagy felújítandó házat nagy telekkel, és az állatállományuk is szépen gyarapodott, Edina nem titkolja, vannak nehézségeik.
Mindig voltak anyagi nehézségeink. Legalábbis azóta, hogy a kislányunk megszületett. Nem állítom, hogy rossz helyzetben vagyunk, hiszen a nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő családok számát csak az Isten tudja. Édesanyám gyerekkoromban mindig azt mondta, mikor anyagi nehézségeink voltak, hogy majd a tyúkok kitojják!
Próbálunk mindent saját erőből finanszírozni. Az állományunk nagyjából 6-700 baromfiból állhat, amiben található pár liba, pulyka, kacsa, fácán és gyöngytyúk is az említett fajátkon kívül. Most ugyan kicsit elakadtunk, de nem állunk meg. Elfogytak a megtakarítások, elfogyott az anyag amiből a férjem a két kezével építette fel a ketrec rendszert, és egyszerűen nem megy minden egyszerre
– vallotta be Edina, aki azt is elmondta, hogy a mindennapos problémák közé tartozik például a gyerekfelügyelet is, amire eredetileg azt látták megoldásnak, ha kistesó érkezik, de az élet felülírta a terveiket. A harmadik babát is elvesztették.
Ma már úgy gondolom, nem a gyerek jelenti a megoldást, hanem a függetlenedés. Ha minden megoldódott körülöttünk, akkor nyugodt szívvel várhatjuk majd a kistesó érkezését. Friss levegővel, finom és egészséges étellel, és más életszemlélettel, mint a gyerekek többségét. Nem adjuk fel! Elégedettek vagyunk? Nem. Sosem vagyunk azok. Mindig többre és többre sarkall a gyermekünk. Harcosok és túlélők vagyunk. Reménykedünk a legjobbakban, és bízunk benne, hogy ezt a szemléletet tovább tudjuk adni gyermekünknek, gyermekeinknek. Hosszútávon pedig gyermekek táboroztatásával szeretnénk hozzájárulni, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen
– tette hozzá Edina.
Kiemelt kép: Nagyné Adamecz Edina
