„A kávéház jobb mint otthon” – valamikor a 19. század végén és a 20. század elején kapott szárnyra ez a szlogen, amikor Kosztolányi Dezső egyszerűen már csak “kávévárosként” emlegette Budapestet. Nem is tévedett nagyot, hiszen száz évvel ezelőtt aligha tehettünk volna meg néhány lépést anélkül, hogy ne ütközzünk volna bele egy kávéház teraszába. A magyarországi feketézők, nem csak Budapesten, vidéken is első számú közösségi találkozóhelyek voltak, ahol formálódott a történelem, a politika és nem utolsósorban az irodalom.
Pedig a magyarok legalább 150 évig ellenálltak a feketének
Az első kávézó az 1550-es években Törökországban nyitották, Európába a 17. században érkezett meg a kávézás szokása. Európában a kávéfogyasztás először arisztokratikus és udvari szokásként honosodott meg, majd az első kávéház 1624-től Velencében, La Bottega del Caffé néven fogadta vendégeit. Párizsban 1672-ben nyílt meg az első kávézó.
Csak kevesen tudják, hogy Magyarországon már a 150 éves török hódoltság idején is működtek kávéházak, de az ott kínált „fekete levest”, borivó nemzetként, már csak büszkeségből sem fogyasztotta a magyar. Évtizedeken át sikeresen ellenálltunk a csábításának. Budapesten az első kávéházat, már európai mintára Cavesieder Blasius nyitotta meg 1714-ben.
Három kávéház típust különböztetett meg a kor Európája:
- „Pipásház”: török kávé, dohány, és kábítószerek fogyasztására alakult kávéház.
- „Játékosház”: olasz típusú kávéház, amelyben szerencsejátékra is van lehetőség.
- „Beszélgetőház”: békés beszélgetések, újságolvasások kávéháza
A századfordulóra Budapest már igazi kávévárossá vált. Az 1900-as években vagy ötszáz kávéház, kávézó működött a fővárosban.
Mi volt a titkuk ezeknek a feketézőknek, miért volt ennyire népszerű kávéházakba járni? (A témában segítségünkre volt egy remek szakdolgozat, amelyből pár érdekességet átvettünk.)
1. Agora, ahol a társasági élet zajlott
Nemcsak a nagy írók és a politikusok jártak kávéházakba, a művészekhez hasonlóan a pékeknek, az asztalosoknak és a kereskedőknek is megvolt a maguk bejáratott törzsasztala. Ezek a helyek akkori szemmel szokatlanul demokratikus intézményeknek számítottak: aki kifizette a feketéjét, az bármennyi időt eltölthetett a falai között.
2. Az arab-török világból örökölt demokrácia fémjelezte
Nem nézték ki sem a szatócssegédet, sem a csóró diákot.
Másrészt az akkori városlakók jó része, mai szemmel nézve elképesztően rossz körülmények között élt. Drága volt a világítás, sötétben vagy az olaj-, petróleumlámpa fényénél üldögéltek. Az emberek hidegben, homályban, poloskás-csótányos helyeken szorongtak; ehhez képest a kávéházban meleg és világos volt, esténként lehetett újságokat olvasni és kártyázni. A kávéház maga volt az elérhető közösségi csoda, ezért is tartották „otthonpótlónak”.
3. A kávéházaknak azonban voltak „ellenségei” is, például Molnár Ferenc
A magyar polgári dráma egyik legjelesebb írója azt rótta fel a kávéházaknak, hogy egysíkúvá tették Budapesten a társadalmi életet, rombolták a közízlést, a család és a nő tiszteletét, és a „házi szennyes titokban tartásának szép szokását”, az otthon szeretetét.
4. Ingyen meleg hozzá ingyen dolgozószoba
A kávéházak nem csak a társasági élet színterei lehettek, hanem „dolgozószobaként” is funkcionáltak. Nagy Lajos például a New York Kávéház törzsvendégeként, sokszor írt magányosan egy sarokban, hiszen otthon édesanyjával és öccsével egy szűkös lakásban nyomorgott.
A legendás New-Yorkban volt a Nyugat szerkesztőségi asztala, de ez lett a törzshelye Mikes Lajosnak, az Est-lapok vezetőjének is, akihez jellemzően a második nemzedékhez tartozó nyugatosok, illetve a népi írók és költők ültek. A Centrál volt a Hét szerkesztőségének a törzshelye, de itt figyelt fel Karinthy agydaganatának első tüneteire, és itt kérte meg Babits Török Sophie kezét. Hadrik kávéházban élte társadalmi életét Kosztolányi Dezső, Nagy Lajos, Déry Tibor, Füst Milán, Rejtő Jenő és sokan mások, még József Attila is megfordult itt néhányszor. A sort folytathatnánk, hiszen a Múzeum, az EMKE, a Philadelphia, a Lánchíd, az Országház és még sok más kávéház is működött Budapesten.
De a fiatal orvosok vagy ügyvédek, akiknek még nem volt pénzük saját irodát vagy rendelőt, irodát fenntartani, minden további nélkül rendeltek a kávéházban is.
5. Gyerünk a moziba be!
A 19. század végén az első mozgófilmes vetítések színterei a kávéházak voltak. A vetítések rövid ideig tartottak, elsődleges céljuk az volt, hogy szórakoztassák a kávéházban időző vendégeket. Az első időszaki mozi a Somossy Orfeum kávéházi télikertjébe költözött, mindössze egy hétre.
Érdekesség még, hogy a kezdeti vetítőgép, a kinematográf oldalából egy kis kurbli állt ki, amelyet egyenletes tempóban kellett tekerni, ehhez azonban a kávéházakban szükség volt egy emberre. A Rákóczi úti Velence kávéház tulajdonosai, Ungerleider Mór és Neumann József egy korszakalkotó ötlettel álltak elő. Megkérték a konyhán dolgozó fiatalembert, aki a kávédarálót kezelte, hogy tekerje az új gépezetet is. Az ötletük annyira bevált, hogy a felkért fiatalemberből, akit Bécsi Józsefnek hívtak, a hazai filmgyártás egyik kiváló operatőre lett.
5. A régi tradicionális kávéházaknak szigorú előírásoknak kellett megfelelniük
A monarchiabéli kávéházaknak szigorú előírásoknak kellett megfelelniük, például minimum 150 m2-es alapterülettel kellett rendelkezniük. Minimum 4 méteres belmagassággal kellett bírniuk, aminek oka a felszálló dohányfüst volt, a szellőzést ugyanis akkoriban még nem oldották meg. Minden kávéházban legalább 2 biliárdasztalt kellett felállítani.
6. Meleg konyha nélkül nem működött kávéház
De korántsem funkcionáltak éttermekként, viszont mindig volt pár meleg fogás, mellette pedig süti. Nappal főleg az élénkítő, forró italokat ittak, de késő délutántól a kávéházi vendég előszeretettel fogyasztott már bort, sört vagy akár egy alkoholos kávéitalokat. Elterjedt volt a rum, a konyak és a likőrök fogyasztása a kávé mellé.
7. Nem csészébe mérték ki a feketét
Kis kannákban szervírozták az óriási főzőüstökben lefőzött kávét, amiből mindenki annyit tölthetett magának, amihez kedve volt. Ízesítésként már akkoriban is tej, méz, és cukor szolgált. Minden kávéháznak meg volt az adott egyedi ízvilága, amely a jellegzetes kávékeveréknek volt köszönhető.
8. Éjjel-nappal nyitva álltak
Csak esténként zártak be pár órára, hogy friss levegővel szellőztessék át a helyiséget.
9. Tilos volt a nőknek egyedül belépni
Feleségként, más rokon vagy esetleg egy barátnő társaságában már elfogadhatónak számított.
10. Egy átlagos fővárosi polgárnak legalább 4 törzshelye volt:
- Lakóhelyéhez közel, ahová reggelizni járhatott.
- Munkahelyénél, ahová napközben ugorhatott be akár egy rövid kártyajáték erejéig.
- Törzshely, a hétvégi, sokszor családi kávézások alkalmával.
- Az esti kikapcsolódásokhoz.
10+1 Kávéházi karácsonyi szokás
Karácsonykor azonban a kávéházakban is megállt az élet egy pillanatra. A régi kávés mester ősi céhi szokás szerint karácsonyesti asztalához ültette kávéháza apraja -nagyját: szakállas, komoly főpincérét, fehér süveges, fehér zubbonyos öreg kávéfőző legényét, dolgos tüzilegényeit, fürge pincéreit és kis pincérinaskáit, akikkel együtt családias meghittségben: felesége és gyermekei körében ülte meg az ünnepet. Erről az elfeledett szokásról azonban már itt olvashattok bővebben!
Címlapfotó: Fortepan
