Életmód

Aki ma ezerszer imádkozik, annak teljesül a kívánsága

Amikor Jézus születése napjának megünneplését december 25-re tették, rögtön kilenc hónapot számítottak visszafelé, így rögzítették Mária fogantatásának napját március 25-re. Gyümölcsoltó Boldogasszony ez a nap, a legszélesebb értelemben vett termékenység ünnepe, írja a Netfolk.

Keresztény ünnep, de a gyökerei igen messzire nyúlnak: ősi hitvilágunkban tetten érhető az istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya. Főleg gabonával, gyümölccsel ábrázolják. A székelyek és a csángók Babba Máriához fohászkodnak, akinek lába alatt a hold és feje felett a tizenkét csillagból álló koszorú található.

Néphiedelmek

Mivel Szűz Mária ezen napon fogadta méhébe Jézust, a hiedelem szerint az a gyermekre vágyó asszony, aki Gyümölcsoltó Boldogasszony napján óránként imádkozik, élete párjának közreműködésével biztosan teherbe esik.

A Temesvári Pelbártnál olvasható az a ferences-népies hagyomány, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer Üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóra való kívánsága. A Kiskunság katolikusai és a palócok körében a 20. században is élt a Gyümölcsoltó napi ezer Üdvözlégy vagy ezer úrangyala elimádkozásának szokása.

Ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartják alkalmasnak

A magyar nyelvterületen él az a hiedelem, hogy azt a fát, amit ilyenkor oltanak nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Így tartották ezt például Zagyvarékason, a Mura-vidéken is. Az Ipoly vidéki falvakban vigyáztak a frissen oltott fára, mert ha letörne az ága, az szerencsétlenséget eredményezne.  Szeged népe szerint a szemzett fából nem jó másnak adni, mert ezzel a termést odaadnák.

Vannak azonban helyek, ahol a Boldogasszonykor a gyümölcsfáról vágott gallyat eltüzelik, ezzel akadályozzák meg a fák férgesedését.

Más hiedelmek is előfordulnak a fákkal kapcsolatban, amik csak erre a napra érvényesek. Ha olyan fa van a kertben, amelyik nem terem, azt is termővé lehet tenni: a moldvai csángók ezen a napon megfenyegették a terméketlen fákat, hogy kivágják. Állítólag ez az eljárás bő termést eredményezett.

Gyimesben, ahol ilyenkor jellemzően még hó van, úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor hideg tavasz várható. Az Ipoly menti falvakból származik a következő regula ismert:

gyümölcsoltó hidege, téli hónapnak megölője.

A békákat is figyelik: ha ezen a napon megszólalnak, úgy vélik, még negyven napig hideg lesz.

A gyümölcs, ami Mark Twain szerint maga az ízletesség
Számtalan módon felhasználhatjuk.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik