Életmód

Szombattól nem járnak a vonatok az Őrségben

A térség tíz polgármestere azt szeretné, ha a szakminisztérium és a vasúttársaság felülvizsgálná a döntést.

Szombattól vonatpótló buszok szállítják az utasokat az őrségi vasút nyomvonalán, ahol június 6-tól ideiglenes járványügyi menetrend lépett életbe, írta a Vaol.

A MÁV közleménye szerint a járványhelyzetben a belföldi utasforgalom körülbelül hetven százalékkal maradt el a tavalyitól, ezért vezették be a mostani különleges helyzetet, amikor több vasútvonalon a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A változás két Vas megyei vasútszakaszt érint közvetlenül. A Szombathely–Nagykanizsa-vonalon három vonatpár esetében zalaszentiváni átszállással kell számolni, ez a Pécsre jutást is megnehezíti. A másik intézkedés a Zalaegerszeg–Hodos közötti vonalat érinti

– olvasható a portálon.

Az őrségi emberek számára a vasút érzékeny téma

A nyári szezonban sok turista választotta azért az Őrséget, mert vonattal akár Budapestről is ide lehetett jutni, és a vonaton kerékpárt is szállíthattak. Az őrségi vonat önmagában is élmény volt a völgyhíddal és az alagúttal. A busz a kerekesszékes emberek lehetőségeit is rontja. Sok ember vonattal járt Zalaegerszegre szakorvoshoz, de diákok is szívesen választották a vasutat Zalaegerszeg vagy akár Budapest felé

– nyilatkozta Grózinger Csaba, Felsőjánosfa polgármestere.

A térség tíz polgármestere két hete levelet írt Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, melyben kérik, gondolja át és vizsgálja felül a döntést.

A MÁV a portál megkeresésére közölte: a minisztériummal közösen folyamatosan figyelemmel fogják kísérni a járatok utasforgalmát, és szükség esetén felülvizsgálják majd az ideiglenes járványügyi menetrendeket.

Kiemelt képünkön motorvonat halad át az őrségi Nagyrákos völgyhídján. – Fotó: MTVA/Bizományosi/Máté Attila

Beleszerettünk a zöldbe és virágokba öltözött hajmáskéri vasútállomásba
Innen indult az első szerelvény 1990-ben a kivonuló szovjet csapatok tagjaival.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik