Életmód

Balatonlellén térhet vissza a színpadra az Omega

A koronavírus-járvány után a tervek szerint augusztus 16-án csapnak a húrok közé a lellei szabadtéri színpadon.

Idén sem maradnak a Balatonlellén strandolók felejthetetlen zenei élmény nélkül. A hosszú évtizedekre visszatekintő legendás Omega koncertek folytatódnak a Balaton-parti városban, itt adja idei első koncertjét a zenekar, írta a Sonline.

Majdnem féléves leállásra kényszerített minket vírus. Ez egy olyan korú együttesnél mint mi, már komoly idő. Egy ilyen hosszú leállást komoly próbákkal kell formába hozni

– nyilatkozta Kóbor János, az Omega frontembere.

Augusztus 16-án csapnak a húrok közé a lellei szabadtári színpadon, ahol biztosan felcsendül a Petróleum lámpa, vagy a Gyöngyhajú lány, ugyanis a „régi csibészek” legnagyobb slágereiket viszik el a Balatonra.

Azt tervezik, ha csak 500 ember vehet részt a rendezvényen, akkor is játszani fognak, hiszen az életük a muzsikálás.

A zenekar az elmúlt időszakban új albumon dolgozott. Az Omega Testamentum várhatóan karácsonyra az európai zenei áruházakban is elérhető lesz.

Kiemelt képünkön Kóbor János, az együttes frontembere. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Történelmet írt 50 éve a Metro együttes
Fél évszázada rögzítették az első magyar koncertlemezt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik