Életmód

Nyírszőlősön találta meg a harmonikus és boldog élet titkát a kétgyermekes család

Hiszik, ahhoz, hogy a legfontosabb értékük meglegyen, nem kell más, mint kimaradni a világ feszültségeiből és adni egymásnak azt, amit úgy hívnak: szeretet.

Rohanj, termelj, siess, dobd el, vegyél újat – ezek a szavak jellemzik mai társadalmunkat. A rohanó életmóddal azonban egyre többen nem tudnak és nem is akarnak azonosulni, és igyekeznek alternatív megoldásokat találni. Mi is több ízben írtunk már családokról, akik nagyvárosból vidékre költöztek, hogy nyugalmasabb és függetlenebb életet teremtsenek maguknak.

Így tett Detti és Péter is, akik sok éves külföldi tartózkodás után két gyermekükkel költöztek haza Magyarországra, és Nyíregyháza-Nyírszőlősön építették fel új életüket, amiben már tudatosan törekedtek arra, hogy önfenntartóak legyenek.

Már nagyon régen éreztük, hogy számunkra nem összeegyeztethető a harmóniával a világban működő pazarlás. Dolgozz minden nap 8-16-ig heti 5 napon át, majd minden pénzed költsd el a hétvégéken. Legyen menő autód, amivel eljársz a munkahelyedre, azután az óriási hitellel terhelt házadba térj nyugovóra. A gyermekeidet maximum lefekvéskor láthatod, csak úgy mint a párodat. Sohasem éreztük ezt igazságosnak. Mi olyan világot álmodunk, ahol a munkának eredménye van, sok időt tölt együtt a család, a gyermekeket pedig nem egy intézmény neveli, hanem mi, és egészségben, gazdagságban élünk

– mesélt motivációjukról Detti és Péter, akik nem állítják, hogy máris kialakították és megvalósították ezt az életet, de jó úton haladnak.

Fotó: Márkus Team

Logikusan átgondolva a házunkat tudjuk függetleníteni, így minimális költség a fenntartása. Ha kicsi a rezsi, nincs hitel az már egy főnyeremény. Néhány alapvető zöldség a kertben, a tyúkok nem igényelnek folyamatos munkát, de sokat hoznak a konyhára. Vegyszermentes, biodinamikus műveléssel egészséges élelmiszereket tehetünk az asztalra. Természetesen mi is járunk boltba, piacra, de igyekszünk csak az alap élelmiszereket vásárolni, a saját készítésű ételekből kihagyjuk az adalékanyagot. A kenyeret és a tejtermékeket például mi készítjük saját magunk

– mesélt az életükről a pár.

Fotó: Márkus Team

Őstermelőként saját gabonájukból őrlik a lisztet, így ételeik alapja igen tápláló és egészséges. Nem gazdálkodnak nagy területen, mert nem hisznek az ipari méretekben. Így is jó néhány családot látnak el prémium minőségű termékeikkel, ami nekik gyakorlatilag a többlettermelésük.

Úgy gondolkodunk, hogy amire nekünk szükségünk van, az másnak is jól jöhet. A „felesleget” pedig megosztjuk azokkal, akik igénylik. Például csíra-minisalátákat termesztünk, mivel jó lehetőség a friss és egészséges tápanyagbevitelre és nem mellékesen nagyon finom

– árulta el Péter, aki elmesélte kérdésünkre azt is, hogyan telik egy napjuk.

Fotó: Márkus Team

Minden napunk színes. Szeretünk korán kelni, mert akkor amikor még a gyerekek alszanak igazán kettesben lehetünk. Megbeszéljük az élet dolgait, tervezünk, gondolkodunk, olvasunk, kenyeret sütünk, vagy éppen online bejegyzést írunk weboldalunkra, ahol az életmódunkat mutatjuk meg az arra kíváncsiaknak. Amikor már az egész család felébred, akkor közösen reggelizünk, majd készül az ebéd is. A délutánjainkat gyakran sziesztával kezdjük, a kerti munkát nyáron az esti lehűlésre időzítjük. Szívesen vagyunk a barátainkkal is, ilyenkor a gyerekek szinte folyamatosan a kertben vannak. Néha megjelennek egy-egy kinccsel, amit maguk szüreteltek – málna, répa, sóska, borsó… Ha van elég természetes tér, már igazából nincs szükség semmire, hogy a gyermek boldog legyen

– mondja Péter.

A család számára a karantén időszak sem hozott őrületes változást. Élték az életüket, ahogy addig. Igaz nem volt suli és ovi, de ők szeretnek együtt lenni. Az online oktatást sem horror eseményként élték meg. Dávid fantasztikus tanítóinak hála, jó ritmusban, online bejelentkezésekkel és önálló feladatokkal tudtak tanulni. Így egyáltalán nem jelentett terhet a család számára.

Galéria
Fotó: Márkus Team

Péter és Detti szeretik ezt az életmódot, de azt nem állítják, hogy könnyű. Nincsenek ugyan kiszolgáltatva munkahelyi körülményeknek, de akkor tudnak megélni, ha dolgoznak. Maguknak kell finanszírozni a táppénzt, a szabadságot, ami azért nagy kihívás. Szerintük ez jelenti az igazi felelősségvállalást.

Nem függeni a külső körülményektől, azoktól a dolgoktól, amire nem lehetünk közvetlenül hatással. Az ősi tudások, minden körülmények között működnek, ez már sokszor bebizonyosodott. Tudjuk, hogy aki hozzánk hasonlóan azt az életet vállalja, amit a saját felelősség irányít, az nem megterhelő a társadalom számára sem. Ebben a gondolkodásban látjuk, hogy a gyermekek is igen eltérően fejlődnek a nagy átlaghoz képest. Több idejük van felnőni, viszont hatalmas tapasztalatokat is szereznek. A 4 éves Luca lányunk például már képes felügyelettel önállóan elkészíteni egy rántottát, palacsinta tésztát kavar, majd megsüti a családnak. Ha valamilyen játékra van szüksége, azt elkészíteni akarja, nem feltétlenül megvenni. A 14 éves fiunk már komplett ebédet is főzött a családnak, ellátja az állatokat, vagy éppen rádióamatőr antennát épít. A 13. szülinapjára méheket kért. Azóta méhészkedünk is, ráadásul biodinamikus módon

– mesélt még Péter az életmódjukról. Azt is elárulta, sokan kíváncsiak arra, hogyan lehet így, hogyan kell másképp élni, ezért egy ideje hagyományőrző vállalkozás keretében engednek bepillantást a saját életükbe.  Megtanítják például a kovászos kenyérsütést a sajt és tejtermékek készítését, és továbbadják tapasztalataikat is. Nyáron élménytábort is tartottak gyerekeknek.

Galéria
Fotó: Márkus Team

A nyáron két hétre fogadtunk gyerekeket falusi élménytáborunkba. Az egyik kislány úgy fogalmazott, „nincs szükségünk másra, csak legyen fű, fa és homok…” – Igaza van! A gyerekeknek, ez a tökéletes paradicsom. Így alakul aztán a fantáziájuk is. A táborba egyetlen gyermek sem hozott magával telefont, elektromos kütyüket, még is alig tudták hazavinni őket. Természetesen nagy figyelmet kívánt tőlünk, de imádtuk minden percét

– árulta el a családfő.

Fotó: Márkus Team

És, hogy kinek ajánlják ezt az életet? Péter azt felelte, mindenkinek, mert szeretnék, ha sokan lennének, de tudják, hogy ez egy vízió csupán.

Akinek a dizájner termékek jelentik az értéket, vagy készételekből élnek naponta, annak biztosan nehéz lenne „átkapcsolni”. Mikor az igazán fontos és értékes dolgokat ingyen kapjuk: az életet, az agyunkat, egészségünket, az értelmet, az egészséget, barátságot, szeretetet… Az is igaz, hogy bármennyire is hihetetlen, sokan vannak ebből az irányzatból is szemléletváltók. Mi most azon dolgozunk, hogy kialakítsunk egy olyan életet, amelybe megtaláljuk az egyensúlyt. Hitel és szorító kötöttségek nélkül, boldogan, egészségesen. Ha arra van igényünk, akkor pedig felvegyük az öltönyt és színházba menjünk, vagy farmerban egy jó fesztiválra

– mondta Péter.

Tudják, hogy mindez megvalósítható, hiszen vannak előttük jó példák. Hiszik, ahhoz, hogy a legfontosabb értékük meglegyen, nem kell más, mint kimaradni a világ feszültségeiből és adni egymásnak azt, amit úgy hívnak: SZERETET.

Kiemelt kép: Márkus Team

Romokból varázsolták újjá a dédnagymama szeretett házát
A család visszafelé gondolkodott: a gombhoz tervezték a kabátot, és amit végül elértek, csodálatos lett.
Olvasói sztorik