Országjáró körútra indult október elején Banka Roland, aki szamarával az elmúlt hét évben fél Európát bejárta.
A sonline.hu cikke szerint a párost akkor ismerte meg az egész ország, amikor felszálltak egy MÁV-szerelvényre. Sok izgalmas kalandon vannak túl, hét év alatt bejárták együtt fél Európát.
Külföldre szerettem volna költözni kevés pénzzel és csekély nyelvtudással, majd egy barátom poénból felvetette, hogy kellene útitársnak egy szamár. Én ezt komolyan megfogadtam, hazautam után Rocinante egyik patkóját megkapta tőlem a barátom, amit azóta is őriz
– mesélte a kezdetekről a lapnak Banka Roland.
Első útjuk a Szent Jakab-zarándoklat volt és azt tervezte, hogy eladja a Spanyolországban vásárolt szamarát, de nem tudott megválni a most tizenhat éves négylábútól.
Bónuszfelelősség volt a szamaram, de állati terapeutaként működött nekem, egy egységben működtünk
– magyarázta.
Roland sokszor aludt sátorban az utóbbi években, melynek helyét mindig a Rocinante választja ki.
A páros együtt bejárta Olaszországot, Spanyolországot és Franciaországot is, Banka Roland pedig a történetükről 2019-ben könyvet kezdett írni, amit 2020 tavaszára fejezett be. A csaknem 300 oldalas kiadványát a szamara hátáról árulja és egy hét múlva hétfőn mutatja be a kaposvári könyvtár előtti téren.
Ez egy hosszú esszé, amely vicces kalandok mellett spirituális gondolatokat tartalmaz, természetesen a csacsi is velem tart a bemutatóra
– tette hozzá a fiatalember.
Kiemelt kép: Facebook / Rolandante