Az egykori szerelő és nehézgép-üzemeltető Dick 52 éves volt, amikor úgy gondolta, hogy elvonul a civilizáció zajától. 1968-ban a barátjánál talált egy alkalmas helyet az alaszkai Clark tó mellett, és helyi anyagokat felhasználva felépítette a mindössze 20 négyzetméteres házát, ami további éveiben, pontosan 30 évig volt az otthona.
![30 évig élt egyedül a vadonban, mégsem tudta, hogy mi a magány 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/10/richard-proenneke-2.jpg)
Az építéshez főként helyi anyagokat használt, és mesteri ügyességgel, néhány egyszerű szerszám segítségével alkotta meg otthonát. Többnyire lucfenyővel dolgozott, és sok esetben saját maga szállította a helyszínre a megmunkált darabokat. Az építési folyamat nagy részét egy állványra szerelt filmkamerával rögzítette, de dokumentálta a helyi vadvilág nagy részét is.
Természetesen a házában nem volt áram, folyóvíz, telefon és wifi sem. Csupán a helyi barátoktól kapott segítséget, akik néhány hetente megjelentek nála és a feltétlenül szükséges élelmet, szerszámot vagy egyéb hiányzó felszerelést szállították neki. Gyakran ez volt az egyetlen kapcsolattartás hónapokig.
Minden reggel ugyanúgy kezdődött
Egy meleg reggelivel indult a nap, amit a madarak és a mókusok etetése követett. Minden napot gyermeki lelkesedéssel köszöntött, és soha nem elégedetlenkedett. Úgy vélte, hogy a kiegyensúlyozott élet lényege, hogy elégedjünk meg a kevesebbel is.
Az eltúlzott igényeknek az a következménye, hogy túl sok mindenkitől és túl sok mindentől függünk. Azt hiszem, ez tart nagyon sok embert stresszben. Kíváncsi vagyok, hány dolgot lehetne megszüntetni egy átlagos otthonban, ha feltennék a kérdést: “Valóban rendelkeznem kell ezzel?” Azt hiszem, hogy az extrák többségét kényelem vagy időmegtakarítás jellemzi, de kérdés, hogy a megtakarított idővel mit kezdünk?
Dick szerint sokszor pazaroljuk az időnket arra, hogy hasznos dolgokat csináljunk, pedig a “tétlen” és céltalan erdei séták, kirándulások legalább olyan fontosak.
Alan Bennett a Clark-tó környékének vad- és halászati biológusa személyesen ismerte Proennekét, sőt több túráján is részt vett. Elmondása szerint Dick sosem tűnt elkeseredettnek, mindig tüzelte őt a vadon és soha nem szűnő kíváncsisággal rótta a hegyi ösvényeket.
Sosem láttam, hogy Dick egy napos túrákon hátizsákot hordana. Nincs kulacs, nincs iránytű, nincs extra ruházat. Ha a túra során evett valamit, akkor általában egy pár megmaradt kovászos sütemény volt mogyoróvajjal és mézzel. Összecsavarta, mint a szivart, és a bal felső ingzsebébe tette. A hóolvadás patakjaiból ivott vizet a csészés kezével, mint a merítőkanál. Fent a hegyeken havat evett
– mesélte a biológus.
Szabadidejének nagy részében naplót írt az időjárásról, a környezetről és az állatokról, a körülötte lévő természeti csodákról. A tétlenség nem szerepelt Dick szókincsében, mint ahogyan a magány sem. Mivel az “Egy ember vadonja” című könyve forgalomba került, így az 1980-as évektől egyre több ember látogatta meg, sokan szerettek volna találkozni immár élő legendával. Dick mindenkit forró teával és pattogatott kukoricával fogadott. Mindemellett segítette a nemzeti parkot az elveszett túrázók felkutatásában és a vadon élő állatok számolásában.
Évente több ezer kilométert gyalogolt, így megismerhette a környező vidék rejtett, más által sosem felfedezett titkait. Hogy elkerülje az elszigeteltség érzését, sokat túrázott, így a közeli hegyekről több ízben megcsodálhatta a lélegzetelállító kilátást.
![30 évig élt egyedül a vadonban, mégsem tudta, hogy mi a magány 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/10/richard-proenneke-3.jpg)
Halat fogott és ivott a tóból, olykor lövöldözött és vacsorát készített a háza körül ólálkodó apró vadakból. Fiatal korában kiváló vadász volt, de az Alaszkában töltött évek alatt e területen is megváltoztak a nézetei. Két kivételtől eltekintve soha nem lőtt nagy vadat magának, mert egyszerűen “túl sok hús” volt egy ember számára.
Végül 1999-ben, a 80-as évei elején Proenneke túl idős volt ahhoz, hogy életét a vadonban élje, így visszatért testvéréhez Kaliforniába és 2003-ban halt meg. Megfigyelései számos könyv és videó alapját képezik, amelyek a világ minden részén arra ösztönözik az embereket, hogy egyszerűbben éljenek és jobban értékeljék a körülöttük lévő természeti világot.
Minimalista életében kevés anyagi dologra volt szüksége. Amit sajátjának mondhatott, azt többnyire maga készítette. Volt azonban egy ritka gyöngyszeme, amelyet modern világunkban nagyon nehéz megtalálni, a tiszta, hamisítatlan elégedettség.
Megállapítottam, hogy az életben a legegyszerűbb dolgok okozzák a legnagyobb örömet, ami ráadásul pénz nélkül is megvalósítható. Szedtél-e valaha nyári eső után áfonyát vagy megcsodáltál- e egy lábad előtt ringatózó vadvirágot? Sétáltál-e az erdő mélyén, ahol hirtelen eléd tűnt egy tisztás, és a levelek csillogó aranyában vélted felfedezni a napsütést? A világ tele van ilyenekkel. Kár, hogy ritkán vesszük észre.
Kiemelt kép: Clark National Park