Életmód

Horogra akadt a Körösök királynője

Facebook/Lipták András
Facebook/Lipták András
Ilyen méretes süllő kapitálisnak számít a fajában.

Az év végi ünnepek sem múltak el emlékezetes horgászkalandok nélkül – és nincs megállás azóta sem.

Mint az a Sokszínű vidék megírta, karácsonykor hatalmas csuka akadt horogra a Körösöknél, majd január elsején az év első tórekordját jegyezhették fel Maconkán egy lapátorrú tok “személyében”.

Kapcsolódó
2020-ban a süllő az év hala
Valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi.

S hogy a sornak így frissiben se legyen vége, újabb kapitális méretű hal fogásáról számolt be a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége. A Hármas-Körös felső vízének egyes szakaszait tenyereként ismerő Lipták András horgásztársuk az új esztendő első napjaiban akkora körösi „sárkánnyal” találkozott, amelyet maga is fejedelminek titulált.

Végre találkozhattam a körösi királynővel! Brutális ütéssel jelentkezett és nagyon keményen küzdött. Jó 4 perc fárasztást követően láttam meg a hatalmas süllőt. Méréskor kiderült, hogy 42 dekával sikerült túlszárnyalnom az eddigi legnagyobbat. 94 centi és 9.24 kg az új süllőrekordom

– írta január 3-i Facebook posztjában a szerencsés horgász, Lipták András, aki a mérés és néhány fotó elkészítése után visszaengedte a halat a vízbe.

Remélem jól sikerül neki a tavaszi ívás, ugyanis hatalmas hasa volt

– fogalmazott a horgász.

Kapcsolódó
Fajának óriása a Kettős-Körösben kifogott 18 centis halacska
Az őshonos faj természetvédelmi értéke 10 ezer forint.
Olvasói sztorik