Finn nagymamák, akik megmentenék a világot a klímaváltozástól

Szeretnék, ha a fiatalok előtt olyan jövő állna, mint az ő múltjuk volt.
Kapcsolódó cikkek

Európa legészakibb területén tizenkét finn nagymama létrehozott egy csoportot a környezetvédelem iránti elkötelezettség jegyében. Céljuk egyértelmű: biztonságos és fenntartható jövőt teremteni az unokáiknak.

Kapcsolódó
35 ország tett ígéretet a klímaváltozás megfékezésére
Többek között London, Párizs, Los Angeles és Újdelhi főpolgármesterei közösen fogalmazták meg, hogy a következő két évben mit tesznek a környezetünkért.

Az Euronews riportja szerint az Aktivistimummot nevű szervezetnek – melynek jelentése magyarul „aktivista nagymamák” – mostanra több mint ötezer tagja van, és a politikusok figyelmét is felkeltették.

Anu Harkki egyike az alapítótagoknak. Mielőtt nyugdíjba vonult, a környezetvédelmi szektorban dolgozott. Jelenleg ő az EU Klímaegyezményének finn nagykövete, de szerinte ami még fontosabb: ő is egy aktivista nagymama.

Próbálunk valódi, tudományos alapú információkat szolgáltatni a klímaváltozásról és elmagyarázni, miként lehet ellene küzdeni, miként változtathatjuk meg a világot. Hogy ne egy rossz jövő, hanem egy fényes jövő álljon előttünk

– mondta.

A tudományt kell népszerűsíteni

A koronavírus-járványt megelőzően az aktivista nagymamák különböző eseményeket szerveztek, melyekre szakértőket is meginvitáltak, hogy tartsanak előadást a megadott környezetvédelmi témakörben. Sok fontos tanácsot osztanak meg az érdeklődőkkel arra vonatkozóan, mit és hogyan kellene tenni, hogy klímavédelmi szempontból is jó állampolgárok lehessünk.

Kapcsolódó
Nobel-békedíjra jelölték a klímaváltozás ellen küzdő 16 éves lányt
A svéd klímaaktivista több százezer diákot inspirált világszerte.

A prezentációkat követően nem egyszer keresték meg őket személyesen is, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint azt korábban bárki gondolta. Harkki szerint általánosságban nagyon keveset tudnak a klímaváltozásról az emberek, ami aggasztó, de megérti, hogy sokszor túl elfoglaltak ahhoz, hogy mélyebben elmerüljenek a kérdésben.

Szerinte éppen ezért a tényeken alapuló kutatások oktatása rendkívül fontos lenne a klímavitában. Ez pedig nem csak az ő véleménye, több  tanulmány is rávilágított már, hogy az embereknek nincs idejük ezzel foglalkozni.

Mindenki a hétköznapi problémákra összpontosít, ezért nem marad már energiájuk többet megtudni ezekről a dolgokról

– tette hozzá Harkki.

Aktivistimummot

A járvány miatt már nem tarthatnak személyes jelenléttel találkozókat, ezért az online térbe költöztek, ahol webináriumokat szerveznek.

Csoportjuk létszáma folyamatosan gyarapszik: fiatal és idős emberek egyaránt nagy számban képviseltetik magukat. Nem mindenki elkötelezett klímaharcos, sokan azért csatlakoznak, hogy több hiteles információhoz jussanak.

Az idős embereknek nincs túl sok lehetőségük, hogy megvitassák ezeket a témaköröket és új dolgokat tanuljanak meg. Éppen ezért ez egy kiváló esély a számukra is

– magyarázta a nagymama.

Legyen a fiataloknak olyan jövője, mint az ő múltjuk volt

Az Aktivistimummot be szeretné bizonyítani, hogy a fenntartható életmód nem is olyan nehezen elérhető, mint azt sokan elképzelik.

Ha visszanézzük a múltba, amikor mi gyermekek voltunk, az élet teljesen másként zajlott, mégis jó volt és boldogok voltunk. A mi generációnk szerencsésnek mondhatja magát, mert szüleinkkel ellentétben mi nem éltük át a második világháború borzalmait. Nem volt komolyabb katasztrófa az életünkben Európában. Bizonyos szempontból nekünk könnyű életünk volt, ezért felelősségünknek érezzük, hogy biztosítsuk ezt a fiatalok számára is

– fejtette ki Harkki.

A csoport nem titkolt célja, hogy felnyissák a finn társadalom szemét, milyen változásokra van szükség a klímaváltozás hatásainak csökkentésére.

A Facebookon tippeket osztanak meg, milyen módon tudnánk zöldebb életmódot folytatni. Ráadásul egyre több különálló környezetvédelmi szervezettel is kapcsolatba kerülnek egy-egy projekt kapcsán.

Októberben így gyűjtöttek például pénzt tízezer fa elültetésére.

A remény és a hatalom érzését próbáljuk kiváltani az embereknél. Tudniuk kell, hogy mindenki képes változást elérni, és ez mindannyiunk számára hasznos lesz

– zárta szavait az aktivista nagymama.

Kapcsolódó
Sir David Attenborough: megszülethet a környezetvédelem Nobel-díja
Vilmos brit herceg és Sir David Attenborough új díjat alapítottak, amelyet reményeik szerint idővel a "környezetvédelem Nobel-díjaként" fognak emlegetni.