Életmód

Dóra, akinek Zakynthos valóban a kelet virága

Zakynthos, a Kelet Virága
Zakynthos, a Kelet Virága
A magyar hölgy kisgyermekkora él Görögországban, tizenöt éve az illatok szigetén.

A Jón-szigetek, közülük a legismertebb, Zakynthos az egyik legkedveltebb a turisták körében, mely egész évben virágzó buja növényzete miatt a kelet virága vagy az illatok szigete néven él a köztudatban, nem kevésbé bámulatos azúrkék vizű öblöcskéivel, aranyló homokjával és sziklás partjaival is kedvelt.

Zakynthos, a Kelet Virága

Hagymásy Dóra másfél évtizede él Zakynthoson, igaz szinte egész eddigi élete Görögországhoz köti.

Gyerekkoromban kerültem Kréta szigetére, ahol édesanyám a turizmusban dolgozott. Ez 1993-ban történt, gyakorlatilag tehát itt nőttem fel, hiszen akkor 4 éves voltam. Bár sokat ingáztunk a két ország között, de az év nagy részét Hellászban töltöttük. Sokat ültem repülőn, hajón, utaztam turistabuszokon, így már kisgyerekként beleszippantottam a turisztikai szakmába

– mondta bemutatkozásként Dóra.

Zakynthos, a Kelet Virága

Édesanyját a munkája 2006-ban szólította a szigetre, és oda is költöztek. Dóra itt már nem csupán segített, hanem önállóan is elkezdett dolgozni is. Közben ez egyetemet végzett, s felmerült, hogy más pályán folytatja a nagybetűs életet, ám maradt a kaptafánál. Az az életforma, amit gyerekkorától megismert, véglegesen a turizmus elkötelezettjévé tette.

2014-ben a Facebookon kezdtem építeni egy közösséget, Zakynthos, a Kelet Virága oldalamon. Az azóta eltelt években a volt és leendő vendégekkel itt tartom a kapcsolatot. Nem csupán az utazással és a programokkal kapcsolatos információkat teszek közzé, hanem sok személyesebb hangvételű dolgot és mindennapi eseményeket is megosztok az oldalamon

– mesélte a fiatal hölgy.

Zakynthosról röviden

Zakynthos csodás kis ékszerdoboz, sok hangulatos és változatos jellegű stranddal és igazi görög életérzéssel.

 

Igazi megnyugvás az európai ember számára, teljes kikapcsolódást kínál a sziget.

 

Itt található a híres hajóroncs öböl, a Kék barlangok,  a Caretta Caretta teknősök, a Xigia kénes források, az aranyhomokos Banana Beach tengerpartja, de könnyem elérhető és felfedezhető a szomszédos Kefalonia szigete is.

Idegenvezetői mivoltában “Dóráskirándulások” elnevezésű saját túrákat szervez és vezet a szigetre érkező magyaroknak. Ezek teljesen egyedi programok, olyan kihagyhatatlan megállókkal, mint például a többször a világ legszebb öblének megválasztott Nvagio öböl. Természetesen minden évben vannak újítások és változtatások ezeken a kirándulásokon, hogy a visszatérő vendégek számára is tudjon újdonságokat mutatni.

Zakynthos, a Kelet Virága

A magyar vendégek körében az elmúlt 5-6 évben lett nagyon népszerű a sziget. Bár már a 2000-es évek elejétől egyre több magyar turista érkezett a szigetre, de az elmúlt néhány évben a számuk érezhetően megnőtt. Ezzel párhuzamosan évről évre egyre több lánykérést szerveztem, de a tengerparti esküvők is egyre népszerűbbek lettek a magyar vendégek körében. Azt szoktam mondani, hogy az Álomesküvő Zakynthoson by Dóri szolgáltatásom egy igazi szerelem projekt, melynek keretében megvalósul a párok álma, szerelmük megkoronázása egy tengerparti naplementés esküvő kereti között

– említette Dóra.

Zakynthos, a Kelet Virága

2020 márciusában a koronavírus-járvány szigorításai Zakynhtost sem kerülték el.  A helyiek nem estek pánikba, nem volt felvásárlási láz. Mindenki fegyelmezetten betartotta a kőkemény szabályokat, mert ez a turizmusból élő nagyszámú helyi lakos jól felfogott érdeke volt.

A tavalyi nyár nagyon más volt, mint a korábbi évtizedek nyarai. Érezhetően nagyon kevés turista érkezett, mintegy hetven százalékos volt a visszaesés a korábbi szezonhoz képest. Nagyon sok hotel, szolgáltatás ki sem nyitott a rövid nyárra, hiszen a görög szigeteken csak július 1-e után indulhatott a szezon, miközben ez a korábbi években március végét jelentette. A rövid nyarat követően jött az újabb szigorú korlátozás Görögországban: csak sms küldése után időkorláttal hagyhattuk el otthonainkat, és az üzleten, gyógyszertáron, benzinkúton, pékségen, zöldségesen kívül minden bezárt

– emlékezett Dóra.

Zakynthos, a Kelet Virága

Az igaz enyhítés most januárban érkezett. Január 18-án az üzletek ismét kinyithattak, miként például fodrászatok és a szépségszalonok is. Megnyitottak az általános és középiskolák, ám a szigetet csak nagyon indokolt esetben, például orvosi ellátásra lehet elhagyni.

Az illetékes miniszter az elmúlt napokban jelentette be, hogy az idei nyáron nem kérnek a beutazó turistáktól a védőoltást igazoló dokumentumot. Ez a hír adott egy pozitív lendületet az idegenforgalom helyi szereplőinek, lassan beindulni kezdenek a foglalások, az érdeklődések.

Zakynthos, a Kelet Virága

Az életemet itt képzelem el továbbra is, remélhetőleg a mindennapjaim hamarosan visszaállnak majd a rendes kerékvágásba. A párom zakynthosi. Nagy baráti társasággal és szoros családi kötelékekkel rendelkezünk, napi szinten többször is beszélünk a hozzánk legközelebb állókkal. Nagy reményekkel várom a nyári szezont, és bár tudjuk, nem lesz ez még teljesen olyan, mint régen, de bízunk benne, hogy már jobb év lesz, mint 2020-as szezon volt

– vázolta várakozásait Hagymásy Dóra.

Kapcsolódó
Miért Sarti a magyarok paradicsoma?
Nagyon sok magyar turista visszatérő vendég a picinyke görög halászfaluban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik