Maszk nem kell a horgászoknak, de az éjszakai pecázás tilos

Este 8 óra és reggel 5 óra közötti időben az éjszakai horgászat továbbra sem engedélyezett.
Kapcsolódó cikkek

A MOHOSZ március 8-tól életbe lépő kormányzati szigorítások szerint aktualizált eljárásrendi tájékoztatója értelmében a horgászat egyéni szabadidős sporttevékenység, ezért az továbbra is megengedett a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején, írta a horgászszövetség közleményére hivatkozva az Agroinform.

Kapcsolódó
Petíciót indítottak az éjszakai horgászatért
"Kérjük az éjszakai horgászat engedélyezését, ahogy az állami horgászrendben is elő van írva!"

A sporthorgászat a 2021. március 8-március 22-ig terjedő időszakban egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. A horgászat során – a belterületek kivételével – nem kell a maszkot viselni

– áll a MOHOSZ közleményyében.

Este 8 óra és reggel 5 óra közötti időben az éjszakai horgászat továbbra sem engedélyezett.

Mint közölték, állami horgászvizsga 2021. március 8-tól március 22-ig nem lehetséges.

A horgászszövetség tájékoztatója IDE KATTINTVA olvasható.

Kapcsolódó
Méltatlankodnak a horgászok, mert betiltották az éjszakai pecázást
Azt kérdezik, éjszaka, magányosan a vízparton tartózkodva, vajon kit fertőznének meg?