Virágzó vidékünk

Több százezer forint értékű pontyot keres a Nébih

A Nébih várja a horgászattal, halászattal kapcsolatos jogsértések bejelentését.

Pontyot keres a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata. A korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakban többször kifogott ponty mostani lelőhelyének felkutatásában várják a  horgászok segítségét is, írja a Nébih.

A Nébih Állami Halőri Szolgálatához (ÁHSZ) érkezett bejelentés szerint a több mint 30 kg-os pontyot 2017-ben több alkalommal megfogták és visszaengedték a vízbe 14-0063-1-5 kódszámú, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, 2018-ban azonban feltételezhetően már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei halastóban akasztották meg, ahol fényképet is készítettek róla.

Fotó: nebih.hu

A szakértő megállapította, hogy ugyanarról a halról van szó, de a képeken a halastó teljes bizonyossággal nem azonosítható. Az Állami Halőri Szolgálat várja azoknak a horgászoknak a jelentkezését, akik 2018-ban vagy azt követően megítélésük szerint a képen szereplő pontyot megfogták és a fogásról fotóval rendelkeznek vagy legalább érdemi információt tudnak nyújtani a hal jelenlegi hollétéről, azért, hogy a halat megtalálják, és az eredeti élőhelyére visszaszállíthassák.

A Nébih kéri a horgászokat, hogy akkor is küldjék meg a rendelkezésükre álló felvételt, ha nem biztosak abban, hogy az érintett egyedről van szó. A képeket – a fogás helyének megjelölésével – az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre várják.

Visszavitték a Tisza-tóba a csaknem egymillió forint értékű pontyóriást
A kapitális méretű hal visszahelyezését több hónapos hatósági vizsgálat előzte meg.

Egy 30 kg egyedsúlyú ponty egyed felnevelése a halgazdálkodásra jogosult több évtizedes munkája, feketepiaci értéke éppen ezért 700-800.000 Ft. Az ÁHSZ célul tűzte ki a horgászattal-halászattal kapcsolatos feketegazdaság felszámolását, ebben kérik most a horgászok segítségét.

A Nébih továbbra is várja a horgászattal, halászattal kapcsolatos jogsértések bejelentését.

Kiemelt kép: nebih.hu

Magyar halász, aki kiváltságnak érzi, hogy hálóval foghat halat
A Duna magyarországi alsó szakaszán a hagyományos halászat a szellemi kulturális örökség része.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik