Virágzó vidékünk

Háromezer pontyot mentettek meg a Tisza-tónál

A Holt-Tisza tiszafüredi szakaszán engedték szabadon a halakat.
Korábban a témában:

A késő tavasszal hosszan levonuló árvíz jótékony hatással volt a Tisza-tó bizonyos halfajainak, így a pontyoknak a szaporodására, írja a Tisza-tavi Sporthorgász. Ugyanakkor a tározótéren világra jött ivadékokkal szemben az ártéri kiöntésekben ívó halak utódai veszélynek vannak kitéve.

Fotó: Pónus Dávid

Az árhullám után a víz visszahúzódásakor a gátlábak, kiöntések térségében kikelt lárvák még fejletlenek ahhoz, hogy önállóan a mélyebb mederrétegek felé vonuljanak a szüleik után. Ez addig nem jelent problémát, amíg elegendő víz áll rendelkezésre, mert ekkor a megfelelő mennyiségű és összetételű táplálék is adott. A vízszint azonban folyamatosan csökken a párolgás és a Tisza vízállásának függvényében, táplálék- és oxigénhiány léphet fel, egyre fokozódó madárkárral kell számolni, a közelgő tél viszontagságainak túlélésére pedig ilyen környezetben nem sok az esély.

Ilyen helyzet alakult ki a Tiszafüred térségében lévő kiöntéseknél, melyről a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. halőrei időben tudomást szereztek. Az előzetes vizsgálat kimutatta, hogy jelentős mennyiségű pontyivadék van az elkülönült víztestben, így egy lehetőség kínálkozott: a halmentés.

A társaság munkatársai október 10-én a szükséges eszközökkel – megfelelő szembőségű háló, tárolóedények, halszállító kád – a helyszínre vonultak és mintegy 3 ezer darab pontyivadékot mentettek meg. Megítélésük szerint az ivadékok számára a legközelebbi és leginkább biztonságos vízterület a Tiszafüredi-Holt-Tisza, ezért itt engedték szabadon a kimentett állományt.

Kiemelt kép: Pónus Dávid

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.