Életmód

Itt áll Magyarország a boldogsági világranglistán

Getty Images
Getty Images

Ha azt mondjuk, hogy az előző év világszerte mindenkinek nehéz volt, akkor finoman fogalmaztunk. A koronavírus-járvány eddig több mint 2.6 millió áldozatot követelt és alapjaiban változtatta meg a hétköznapjainkat.

2020 elképesztő kihívás elé állította az emberiséget, viszont a világ legboldogabb országainak listájának élén nem történt változás, írja a CNN.

A Gallup World Poll által összeállított rangsort immár negyedik éve Finnország vezeti, megelőzve Izlandot, Dániát, Svájcot és Hollandiát.

Az Amerikai Egyesült Államok a 18. helyről a 14. helyre lépett elő, az Egyesült Királyság a 13. helyről a 18. helyre csúszott vissza.

Magyarország a 43., ezzel gyakorlatilag megőrizte a helyét az előző három évhez képest.

A jelentésben megjegyzik, a koronavírus-járvány miatt az adatfelvétel 2020-ban másként zajlott. A kutatók ezúttal nem tudtak személyesen kérdezni a résztvevőkről, és főként arra koncentráltak, miként élik meg az emberek a járványhelyzet nehéz napjait.

A riportot 2012 óta olyan adatok alapján állították össze, mint a GDP, a várható élettartam, a nagylelkűség, a szabadságjogok valamint a korrupció.

A top 10-ben csak minimális változás történt, Izland a negyedik helyről a második helyre emelkedett, Norvégia pedig három pozíciót veszítve az ötödikről a nyolcadik lett. Két ország tudott jelentősen előrelépni egy év alatt: Németország a tizenhetedik helyről a hetedik helyen áll, Horvátország pedig a 79. pozícíóról egészen a 23. helyre szárnyallt.

A vizsgált 149 ország közül Afganisztán a legboldogtalanabb, őket követő Zimbabwe, Ruanda és Botswana.

A világ legboldogabb országai 2021-ben:

  1. Finnország
  2. Izland
  3. Dánia
  4. Svájc
  5. Hollandia
  6. Svédország
  7. Németország
  8. Norvégia
  9. Új-Zéland
  10. Ausztria
  11. Izrael
  12. Ausztrália
  13. Írországa
  14. USA
  15. Kanada
  16. Csehország
  17. Belgium
  18. Egyesült Királyság
  19. Kína
  20. Franciaország

A teljes listát ide kattintva találod.

Kapcsolódó
9 dolog, ami a tudomány szerint is boldogabbá tesz otthonunkban
Egyértelmű, mondhatni bizonyított megállapítások, amiket érdemes megfontolni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik