Mikor történt utoljára, hogy úgy tudtál kikapcsolódni, akár csak néhány percre, órára, hogy nem szaladtál semmilyen teendőd után?
Márpedig ha folyton rohanunk, akkor szinte biztos, hogy állandóan túlterheltek vagyunk, és nem tudunk odafigyelni sem magunkra, sem szeretteinkre. Ráadásul örökös nyomás is terhel azzal kapcsolatban, hogy folyton tenni kell valamit, még a szabadidőnkben is.
Pedig annak is megvan a szépsége ha néha lelassulunk és megengedünk magunknak egy kis pihenést.
Issa Waters életmódtanácsadó elgondolkodtató sorait érdemes elolvasni, talán tanulunk belőle.
“Egy nap a fiam mögött mentem a lépcsőn, de bosszantóan lassan haladt.
Már szólni is akartam neki, hogy menjen gyorsabban. Fogalmam sincs, miért siettem, de valamiféle düh kezdett kialakulni bennem a lassúsága miatt. Azt hiszem, ez nem az én napom. Aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve elkezdtem fejben számolni a másodperceket amíg felfelé slattyogtunk. 7-ig számoltam, mire felértünk a lépcső tetejére. Fantasztikus! Ez végül is nem sok idő.
Néhány nappal később, hazaérve, próbáltam kisegíteni a kislegényt az autóból. A cipőjével bíbelődött, fel akarta venni. Minek, hisz egyenesen a házba mentünk – gondoltam. Nem lehetne csak úgy lazán kézbe venni és indulni? Nem, neki fel kell vennie a cipőt. Az volt az érzésem, hogy direkt húzza az időt. Elkezdtem számolni, 8-hoz értem. Kész. Hurrá! Mehetünk.
Aztán akadnak helyzetetek, amikor a várakozás sokkal hosszabb. Például az esti fürdetések. Néha tényleg úgy tűnik, hogy a világ végezetéig tartanak. És ha belegondolok, ezt az időt, mennyi másra fel tudnám használni…
Amiről itt beszélek, azok az apró pillanatok, amikor azt akarom mondani, “Siess!” Azok a kis pillanatok, amikor azt akarom, hogy csak egy kicsit legyen gyorsabb, mert… hát őszintén, nem is tudom, miért. Talán mert igen-igen elfoglalt felnőtt vagyok és rengeteg fontos teendőm van. Valóban?!
A következő hetekben minden ilyen sietős pillanatban elkezdtem számolni. Aztán hamar rájöttem, hogy milyen oktalanul feszítettem eddig a húrt, hiszen nagyon ritkán jutottam el a számolásban 20-ig. 20 másodpercig!
Valóban ezt a töredék időt próbálom megmenteni, amikor siettetem a gyermekem?
20 másodperc, igazán semmi. Tényleg semmi! Nem segít rajtam. Ugyanakkor ez a 20 másodperc a gyerekem számára minden! Ez a szabadság, az ő szabadsága, hogy a maga tempójában oldja meg a dolgokat, hogy haladjon, fejlődjön. És rendkívül fontos számára, hogy én is ott legyek vele ezekben a pillanatokban, ahelyett, hogy rohannék.
Próbáljátok ki!
Mielőtt legközelebb sietnénk, adjunk időt a gyermekeinknek. 20 másodpercet. Vegyünk egy nagy levegőt és kezdjük el számolni a másodperceket. És nézzük meg azt is, hogy mit nyerünk, nyerhetnénk azzal azzal, ha pár másodperccel hamarabb érnénk oda valahová.
Adjuk oda a másodperceket gyermekeinknek
Ha így teszünk, akkor hamar kiderül, hogy ezeket a másodperceket is vissza is kapjuk. Nem állunk már türelmetlenül a lépcsőn, nem néz ránk dühösen a gyermekünk, nem dobolunk a lábunkkal, nem feszülünk szét.
Visszakapjuk ezeket türelmes másodperceket, amiket gyermekünkért teszünk. Csak legyünk ezekben a pillanatokban teljesen a gyermekeinkkel. Ez a 20 másodperc megváltoztathatja mindannyiunk életét.”
