országos erdészeti egyesület
Életmód

Sikersztori: egyre népszerűbbek a vándortáborok

A táborokban eddig összesen több mint 40 ezer diák és közel 3 ezer pedagógus vett részt.

Igazi sikersztorivá vált a Vándortábor Program. 2021-ben ötödik alkalommal indultak el a vándortáborok, ahol az iskolás gyerekek kedvezményes nyári táborokban, aktívan fedezhették fel az ország legszebb részeit, írta az aktivmagyarorszag.hu.

Kapcsolódó
Kisnánai való világ: kakasszóra ébredni, tyúkólban aludni
A falu központjában áll a Bari Tanya a maga állatseregével, régi paraszti portából kialakított falusi vendégházával és a gazdaaszony őszinte kedvességével.

A Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hívta életre partnerségben az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), illetve a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával.

2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indult útjára a Vándortábor Program, melyben felső tagozatos és középiskolás diákok fedezhetik fel az aktív kikapcsolódás örömét és hazánk szépségeit.

2018-tól az erdei és vízi mellett már kerékpáros táborokat is választhattak a diákok, 2020-tól pedig zarándoktáborokkal egészült ki a programkínálat.

A táborokban a kezdetek óta több mint 40 ezer diák és közel 3 ezer pedagógus vehetett részt.

2021 nyarán 31 útvonalon indultak el a vándortáborok, újdonságként pedig két kombinált út is elérhető volt. A Körösök völgyét vízen és két keréken járhatták be a fiatalok, Dél-Zalában pedig gyalogos és vízi kalandok is várták őket.

országos erdészeti egyesület

Idén összesen közel 15 ezer diák, 1200 pedagógus, 900 kísérő és 500 túravezető érkezett a táborokba az ország minden tájáról, ez 636 egy hetes turnust jelentett.

A program egyhetes turnusaiban a diákok és kísérő tanáraik a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, a Zselic és a Vértes, valamint a Bükk erdeit járhatták be az állami erdőgazdaságok bevonásával kialakított útvonalakon. A különleges kihívást keresők az idei évben először egy kombinált, erdei és vízi vándortábor útvonalat járhattak be, amelyen a dél-zalai erdőket, majd a Mura magyarországi szakaszát ismerhették meg.

Forrás: Aktív Magyarország

A táborok részvételi díja 28 ezer forint volt a diákok számára, amely minden költséget tartalmazott, a szállás és az étkezés mellett például a belépőket és az eszközök – kerékpár, bukósisak, kenu, mentőmellény – bérlését is. A táborok biztonságát és szakszerű vezetését a programhoz kapcsolódó pedagógus-továbbképzés garantálta. A képzést elvégző tanárok közül kerültek ki a táborvezetők.

A kombinált táborok mellett idén további újdonság volt a VándorViadal, ahol középiskolás csapatok mérték össze a tudásukat és a rátermettségüket, néha elgondolkodtató, máskor ügyességet és bátorságot igénylő kihívások során. A viadalon négyfős, 2 fiú és 2 lány tagból álló csapatok küzdöttek meg egymással, de az esemény nemcsak a versenyzésről, hanem életre szóló kalandok és élmények gyűjtéséről is szólt.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.