Életmód

Megtalálták a világ legnagyobb műanyagszennyező országát

Pixabay
Pixabay

Az amerikai szövetségi kormánynak a napokban átadott tanulmány szerint az olcsó, sokoldalúan felhasználható műanyagok megjelenése “bármerre is nézünk, a műanyaghulladék világméretű özönét eredményezte”, a tengerbe dobott és a vízi élővilágot fenyegető, eldobható műanyagok legnagyobb része mögött az Egyesült Államok áll – írta a The Guardian brit napilap, amit az MTI szemlézett.

Az 1960-as évek óta meredeken emelkedik a műanyagszemét mennyisége az Egyesült Államokban, a legfrissebb adatok szerint évente 42 millió tonnára rúg, ami lakosonként 130 kilogrammot jelent.

Ez nagyjából kétszerese a kínai plasztikhulladéknak, és több mint az Európai Unió – az adatközlés idején – 28 államának összes műanyagszemete együtt véve.

Az újrahasznosítás infrastruktúrája nem tud lépést tartani az amerikai műanyagtermelés növekedésével.

A műanyag szemét – köztük palackok, szívószálak, csomagolóanyagok – eldobálása, a hulladéklerakás és a lerakótelepek nem megfelelő használata miatt évente akár 2,2 millió tonna műanyag is kerülhet a környezetbe a jelentés szerint.

Kapcsolódó
Hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot
A műanyag szabad szemmel nem látható, mikroszkóp alatt azonban könnyen azonosítható.

A szemét nyomon követésének hiányzó adatai miatt valódi mennyiség még ennél is jelentősebb lehet. A műanyag nagy része a folyóvizeken keresztül az óceánokba kerül.

A világon évente legalább 8,8 millió tonna műanyagszemét jut az óceánokba, ami annyi, mintha minden egyes percben egy szeméttel teli kukásautó üríteni a terhét a sós vízbe.

Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a mennyiség 2030-ra évente 53 millió tonnára ugorhat, ami durván a világ óceánjaiból évente kifogott halmennyiség súlyának fele.

Az Egyesült Államok kongresszusa által a nemzeti tudományos, műszaki és orvostudományi akadémiáknak megrendelt jelentést a Margaret Spring (Monterey Bay Aquarium) vezette szakértői csoport állította össze. A bizottság azt ajánlja, a jövő év végéig készítsék el az új nemzeti stratégiát, amelynek a – különösen az újrafelhasználásra alkalmatlan – műanyag gyártásának visszaszorítására kell törekednie.

Kapcsolódó
Műanyagok szennyezik leginkább a tengereket
Csomagolóanyagok és palackok alkotják a vizekben lévő műanyagok többségét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik