Novemberben fogadta el Európa egyik legszigorúbb állatvédelmi törvényét a parlament, mely 2022. január 1-jén lép hatályba. Ebben egyedülálló módon írták körbe, hogy kik az illegális szaporítók. Régóta szükség volt erre a törvényre, hiszen hazánkban rengeteg a szaporító, és még több a szaporításból születő sérült, beteg állat, amit a gazdák jóhiszeműen megvásárolnak, majd sajnos, szembesülve a rengeteg betegséggel, problémával, sok esetben sorsukra hagynak.
A jelenség minden kutyafajtát érint, de különösen igaz a mára divatkutyává lett francia bulldogokra. A 2010-ben alapított Osiris Alapítvány sérült, beteg bulldogok mentésével foglalkozik. Az alapítóval, Molnár Beátával beszélgettem.
Hogyan kerültek a kutyák az életedbe?
A legelső „kutyaszerelmem” emléke egészen kisgyermekkoromba nyúlik vissza: rengeteg időt töltöttem nagyszüleimnél, akik egy több lakásos, közös udvaros házban éltek. A szomszéd párnak volt egy gyönyörű, hatalmas boxer kanja. A boxer jó időben kint napozgatott, levegőzött a közös udvaron – ahogyan én is, csepp, 2-3 éves gyerekként. Együtt bóklásztunk az udvaron, én rágcsáltam a kis kekszemet, néha beledugtam a kutya pofájába is – tessék egy falat – majd ettem tovább. Ennek a kutyának az emléke ötven év elteltével sem halványult – soha nem féltettek tőle, egyedül hagytak vele bármikor, és bennem sem volt szemernyi félelem sem a nálam nagyobb kutyától.
Ahogy nagyobb lettem, az állatok iránti szeretetem még erősebb lett. Amíg nem lehetett saját kutyám, a kutyás barátaimmal lógtam, szomszédok és idős emberek kutyáit sétáltattam hatalmas lelkesedéssel szabadidőmben. Tinédzserként a diszkóból hazafelé szedegettem össze a sötétben síró, éhes kiscicákat, szüleim nem túl nagy lelkesedésére.
Harminc éves voltam amikor sikerült önállóan, kertes házba költöznünk a férjemmel. Valahogy mindig belebotlottam valami bajban lévő kis jószágra. Volt, hogy télen a befagyott folyó közepén lévő lékből mentettünk ki kutyát.
Honnan jött az Osiris Alapítvány ötlete?
2006-ban kerültem önkéntesként a helyi állatvédő szervezethez, majd egy év múlva bekerültem a menhely vezetőségébe. Öt évet töltöttem a menhelyen, mint a menhely vezetésének tagja. Nagyon szép emlékeket őrzök erről az időről, bár rengeteg rosszal találkoztunk, és hatalmas nehézséggel kellett megküzdenünk. Menhelyi munkám során szembesültem vele, hogy a legnagyobb problémát azok a kutyák jelentik, akiknek betegségük, nagyon rossz állapotuk miatt egy menhelyen nem lehet megfelelő körülményeket biztosítani.
Így 2010-ben megalapítottam a saját kis alapítványomat, az Osiris Alapítványt, és a következő évben már csak ezzel foglalkoztam: a saját házunkban alakítottam ki gondozóhelyet. A legsúlyosabb állapotú, beteg, végletekig legyengült, sérült kutyáknak nyújtunk segítséget, majd ahogy állapotuk engedi, gazdásodásig velünk élnek, családi környezetben.
Az alapítvány főleg bulldogok mentésével foglalkozik.
Igen. Majdnem 9 éve, hogy ez első bulldogom hozzám került, és azonnal beleszerettem a fajtába. Külsejében tréfás és bolondos, természetét tekintve mint az ír mondavilág bajkeverő koboldjai… Nem lehet nem szeretni.
Az alapítványnál nem csak bulldogok vannak, de fő profilunk a bulldog mentés. Ez a fajta az, ami mostanra leginkább megszenvedi az úgynevezett ,,divatkutya” státuszt, rengetegen szaporítják. Amikor divatba jött, a szaporítók nagy része átállt erre a fajtára, viszont lévén hogy ez a fajta a legérzékenyebb, a legtöbb fajtabetegséggel sújtott, a szaporítóknál általános rossz körülmények miatt nagyon sok áldozatot szed ez az áldatlan tevékenység…
Hogyan kell elképzelni a munkátokat?
Többnyire segítségkérést, bejelentést kapunk. Az esetek 90%-ban azonnal kell intézkedni, mert vagy a megtaláló nem tudja elhelyezni, csak órákra, vagy a kutya olyan súlyos állapotú, hogy azonnal ellátás kell neki.
Nem csak a fővárosból, hanem az ország egész területéről kerülnek hozzánk kutyák. Ilyenkor hatalmas szervezés kell, hogy az utazásuk megoldódjon – legtöbbször a bulldogos közösségtől, a régebbi örökbefogadóinktól kérünk segítséget.
Pont tegnap szóltak, hogy megint találtak egy nagyon rossz állapotú bulldogot Zuglóban, ugyanott, ahol már két hasonló állapotút is találtak. Nyilván ugyanaz az ember dobta ki őket… Ilyenkor mi szervezünk, és megyünk.
És természetesen utána jön a munka java.
Természetesen. Orvosi kezelések, gondozás, gazdikeresés, elhelyezés. Pár dekás, alulfejtett kölykök, súlyos vízfejűségben szenvedő kicsi, nagyon sok bőrbetegségben szenvedő, és egyéb komoly betegségekkel küzdő kutya került már hozzánk. Jelenleg is jó pár fogyatékkal élő van a gondozásunkban: van két siket, hallójárat eltávolításon átesett kutyánk, van aki vakon- és siketen született, van vak, akinek mindkét szemét el kellett távolítani, van súlyos idegi zavarokkal küzdő, és van jó pár nagyon idős.. Számukra csoda lenne gazdát találni, de persze nem adjuk fel.
Hogy bírod egyedül?
Szerencsére nem vagyok egyedül. Mellettem áll a férjem, aki élkül az egész nem működhetne, egy-két önkéntes, akik segítenek a szállításban és Erika. Két éve a mentéseink kapcsán hozott össze a sors Simon Erikával, egy végtelen arany szívű állatvédővel. Én Békéscsabán lakom, a kutyáink egy része nálam van, Erika Gödön lakik – a kutyák másik része nála lel menedékre. A súlyosabb, speciális orvosi ellátást igénylő, komplikáltabb eseteink kerülnek hozzá. Az az áldozatkészség és szeretet, amivel ezeket a kis árvákat gondozza, példa nélküli.
Milyen az élet a kutyákkal?
Én dolgozom, nekem van civil munkahelyem, pénzügyi asszisztensként dolgozom egy kereskedőcégnél. Tehát felkelek hajnalban, egy gyors kávé után kezdődik a takarítás, a kutyák etetése és ellátása, majd 8 órára megfürödve, szépen felöltözve rohanás be az irodába. Nagy szerencse, hogy a párom itthonról dolgozik, napközben ő vigyáz a kutyákra. Munka után rohanás haza – és megint a kutyák…
Nagyon nehéz 15-20 kutyát ellátni naponta, munka mellett. Ez embert próbáló feladat. Néha nagyon fáradtan jövök haza. Ilyenkor egy hétköznapi életet élő ember leül a kanapéra, a tv elé, kicsit lazítani. Nekem kezdődik a második műszak.
Nagyon sok áldozattal jár ez az elhivatottság, mellettük nincs szabadnap, nincs hétvége, nincs nyaralás. Szinte egy végeláthatatlan mókuskerék, ami bizony sokszor fárasztó és kimerítő. Ők mentett kutyák, akik legtöbbször eddigi életüket nyomorúságos, mocskos kis kennelekben élték. Ebből kifolyólag természetesen nem szobatiszták, nincsenek lakáshoz szokva, mire ezt megtanulják, bizony sok kárt csinálnak. És igen, néha a sírásig kimerült és elkeseredett vagyok…
Az anyagi áldozatokról nem is beszélve. Az elmúlt évek alatt milliós károkat csináltak a házban. De rengeteg szeretetet és boldog percet adnak. Olyanok velem mint egy tyúkanyóval a kiscsibéi, szinte el sem mozdulnak mellőlem. Bármit csinálok, bárhová megyek, mindig a nyomomban vannak. Együtt takarítunk, együtt kertészkedünk, és olyan aranyosak és viccesek tudnak lenni. És bár reggelente fáradtan kelek, de erőt ad az a tudat, hogy valakiknek szüksége van rám.
Az Alapítvány most nagy fába vágta a fejszéjét. Mit tudhatunk erről?
Legnagyobb gondunk a hely. Erika, akinél a legbetegebb kutyáink vannak Gödön él, egy icike-picike házban, aminek csak éppen egy kicsike szobányi udvara van. Nagyon fontos lenne védenceinknek a gyógyuláshoz a mozgás szabadsága, a sok levegő. Hosszú ideje kerestük a megoldást erre a problémára, végül végső kétségbeesésünkben nyáron Vác zártketi részén megvettünk egy kis telket, a rajta lévő félkész kicsike házikóval.
Nagyon nagy fába vágtuk ezzel a fejszénket – irgalmatlan sok munkába és sok pénzbe fog kerülni, mire a kis menedék beköltözhetővé válik. De nem adjuk fel, mert nem adhatjuk fel. Mert ezeknek a kis testileg-lelkileg megkínzott állatoknak is jár a jó – jobban mint bárkinek..
Ha valaki szeretne segíteni Beáéknak és a kutyusoknak, az Osiris Alapítvány közösségi oldalán minden információt megtalál.
