Guinness-rekordokat döntött a makói „palacsintás plébános”

Gyenes Csaba több mint 80 ezer palacsintát sütött már életében.

Közösségeket épített, negyvennél is több ifjúsági tábort szervezett, és már több mint nyolcvanezer palacsintát sütött a makói származású plébános, írja riportjában a Délmagyar.

Kapcsolódó
Újragondolta a nyírségi gombóclevest a kelebiai plébános
Paskó atya most is jól kisütötte. A kecskeméti népkonyhán mutatta meg, hogy szakácsként újításokra képes.

Gyenes Csabát 23 éve szentelték pappá, és a kezdetek óta nagy hangsúlyt helyezett a fiatalok nevelésére, éppen ezért nem véletlen, hogy a két évtized alatt 46 gyerektábornak volt vezetőségi tagja. 20-tól 300 főig terjedő táborokban látott el lelkipásztori feladatokat, vagy a konyhát vezette, és számos tábornak ő volt a főszervezője.

A környékbeliek „palacsintás plébánosként” emlegetik őt. Nem véletlen, hiszen többször is Guinness-rekordot állított fel palacsintasütésben.

Először 2001-ben az ÁGOTA táborban sikerült rekordot állítani, akkor sütöttem először 24 órán keresztül palacsintát, körülbelül 10 ezer darab készült. Nagyon sokat készültem erre, a sportpályára jártam futni, 25 kört futottam nyáron a legmelegebben két súlyzóval a kezemben, de ez nem fizikai, hanem mentális edzés volt

– emlékezett vissza.

Mint mondta, első rekordja után sokan kezdtek sütésbe az országban, többen megdöntötték a rekordot, majd 2011-ben a zsombói iskola udvarán már 48 sütővel sütött egyszerre 24 órán keresztül, majd 2012-ben a zsombói falunapon 18 ezer darabot készített egy nap alatt.

Ezt szintén megdöntötték, majd utoljára Kevermesen állítottam fel rekordot, akkor 33 ezer sült meg 24 óra alatt

– elevenítette fel a történteket.

33 ezer palacsinta rengeteg, mégis elfogyott még aznap az utolsó darabig, több ezret a környező települések intézményeibe is vittek belőle.

700 kilogramm liszt kellett mindehhez, 90 literes dézsában keverték a tésztát egy keverőszárral. Tejport és tojásport használtak, szóda nem volt benne, hiszen ekkora mennyiséghez 2 ezer liternyi kellett volna.

Utolsó rekorddöntése Dunaföldváron történt, ahol a helyiekkel közösen, 30 fős csapattal 48 ezer palacsinta sült meg a közreműködésével 24 óra alatt, 1300 kiló liszt felhasználásával.

Mint mondta, soha többet nem szeretne rekordot felállítani, mert bár nagyon jó buli, de rengeteg teendővel, előkészülettel jár. Hozzátette, a sütés a legkisebb része. Elárulta, otthon sosem készít palacsintát, akkor szokott csak fogyasztani, ha egy-egy eseményre meghívják őt és a csapatát palacsintát sütni.

Kapcsolódó
Sajtos palacsinta, amiből a sok is kevésnek bizonyul
Íme a bizonyíték, hogy a sós palacsintáért is rajonghat a család.