Életmód

Ahol boldog vagyok, ott otthon vagyok

Ádám Beatrix
Ádám Beatrix
A hölgy, aki a fővárosi évtizedek után új életre lelt vidéken.

Hogy kerül valaki közel két évtizedes fővárosi élet után egy kis községbe? Hogyan lehet hátat fordítani az addigi életnek és valami teljesen másba kezdeni? Mi kell a nagy ugráshoz? Nos, mindenkinek más. Beatrixnek egy bedőlt devizahitel adta meg a végső lökést.

2018 év tavaszán találtunk rá édesanyámmal a közel 100 éves hagyományos parasztházra a Tisza-tóhoz és Egerhez is közel található 1500 lelket számláló kis faluban Mezőtárkányban. Ekkor Budapesten éltem, a megélhetés erősen odakötött a városi életemhez. Egy éttermet vezettem, ami időközben sajnos tönkrement, majd rá nem sokára egy devizahitel sokszorosára emelkedett havi törlesztőrészletei a budapesti ingatlanomat is elvitték

– mesélt a kezdetekről Beatrix, akinek a körülmények hatására meg kellett válnia az otthonának hitt lakásától.

A veszteségek után éppen nullára hozta ki a fárasztó munkás éveket. Annyi pénze maradt csupán, hogy a fővárostól távol megvásárolta az 1200 négyzetméteres, nagyon gazos, gondozatlan telken álló öreg, erősen felújításra szoruló házikót.

Ádám Beatrix

Nagyon hitt abban, hogy új otthonra lel, távol az előző életétől.

Sok parasztházat megtekintettünk édesanyámmal a keresgélés során, de csak ennél a háznál fogott el egy különös, felemelő érzés, amikor beléptem. Már az elején megéreztem egy nyugodt, letisztult energiát, hogy itt otthon vagyok, és itt elkezdhetem az új, az igazi életfeladatomat is

– vallott az érzéseiről Beatrix.

Természetesen azzal ő is tisztában volt, hogy a ház még messze van az igazi otthonosságtól, de a szeme előtt lebegett a kép, a végeredmény. Amihez még nagyon hosszú út vezetett, rengeteg nehézséggel.

Kezdetben Beatrix azt sem tudta, miből és hogyan lesz felújítva a ház, ki fog segíteni a munkálatokban. Annyit érzett csak, hogy minden meg fog oldódni, és gondviselés majd megadja a megoldásokat a célig vezető úton.

Elkezdődtek a munkálatok.

Galéria
Ádám Beatrix

A sokáig nem lakott, üresen álló közel 75 négyzetméteres ház állaga leromlott volt, és semmilyen anyagi támogatást nem lehetett igénybe venni rá. A családja és a helyiek segítségével, lépésről lépésre, nagyon kevés pénzből gazdálkodva haladtak.

Ami pénz a fizetésemből megmaradt, ment bele a ház tatarozásába. A legegyszerűbb és pénztárca kímélő anyagokat használtam a felújítás során. Úgy vélem ide a legegyszerűbb dolgok a legnagyszerűbbek

– mondta el a házigazda.

A külső és belső falakat festeni kellett, a mennyezet fagerendáit is helyre kellett néhány helyen állítani. Az eredeti fa ablakokat le kellett újra kezelni és festeni, de alapjában véve minden jó állapotúnak volt mondható a ház belső tereiben a korához képest. Beatrixék falat bontottak, máshol újat húztak, hajópadlót javítottak, új ajtót tettek be, ahol szükséges volt.

Galéria
Ádám Beatrix

A fürdőszobát és a tornácot újra csempézték. A gondozatlan terület kitakarítására is sor került. Segített a család, és az ismerősök, ahol csak tudtak.

A legnagyobb segítséget és támogatást édesapám kétkezi munkája adta. Apukám szobafestő-mázoló. Hónapokon keresztül minden szabad hétvégén a festőlétrán állt és mázolta a falakat, csiszolta és újította a fagerendás mennyezetet és a fa ablakokat, régi ajtókat

– mondta el Beatrix. 

A legnagyobb fejtörést a parasztházhoz épített régi vályogistálló és az ólak jelentették. Beatrix szerette volna megmenteni őket, de az istálló egyik sarka nagyon csúnyán elázott, emiatt megrogyott és omladozott. Félő volt, hogy a házat is magával rántja idővel a tető. Bár sokan a lebontást javasolták, a fiatalasszony szerette volna megőrizni a régi ódon hangulatot.

Galéria
Ádám Beatrix

15 éve kezdetem el foglalkozni egészségmegőrző tevékenységekkel. Ez már nagyon régen vonzott, de a napi rutinomba, megélhetésembe sokáig nem tudtam beilleszteni, csak tanultam és képeztem magam. Reiki Mester, Ayurvédikus indiai masszőr és Metafizikai Tréner vagyok, de tibeti hangtálakkal is végzek hangrezgéses energetikai kezeléseket. 3 évig tanultam a buddhista létszemlélet alapjait. A holisztikus, lelki segítő munkámhoz kapcsolódó közösségi teret képzeltem el az istállóban, ahol a reggeli és esti meditációkat, foglalkozásokat, előadásokat tarthatok majd idővel a hozzám ellátogató csoportoknak

– árulta el Beatrix.

Az istállót végül megmentették. A megrogyott sarkát és az egyik oldalát kibontották. Aládúcolták fagerendákkal és nyitottá tették. Az istálló belső terébe a padlóra fa burkolat került, köré pedig dunakavicsot, kulé kavicsot hordtak.

A tornácon a ház tartóoszlopai új színt kaptak. Kialakításra került egy hobbikert is.

A rekonstruálás ideje alatt, ahogy lassan szépült kívülről a ház, a helyi emberek a csodájára jártak. Egy nap egy ismeretlen idős férfi állt meg a kapu előtt.

A koros férfi hosszasan álldogált a kapu előtt, majd kérte, hadd jöjjön be hozzánk, és hadd tekintse meg a házat. Kiderült, hogy a nagyszülei építették, ők laktak itt, akik jómódú állattartók és földművesek voltak régen. Meghatódva mesélte a gyerekkori emlékeit, a megannyi boldog itt töltött időt. Nagyon boldog és hálás volt, hogy megmentettük a házat. Örömkönnyek közt hagyta el a birtokot

– emlékezett vissza Beatrix a látogatójukra.

Állítja, bár a munka hosszú és erőt próbáló volt, minden perce megérte. Otthonra talált a házban, boldoggá teszi ahol, és ahogyan él.

A ház olyan lett, amilyennek megálmodtam. Itt, ebben a hangulatos parasztházban békét találtam, és ezt a békét, harmóniát tudom átadni azoknak is, akik eljönnek a foglalkozásaimra. Rendszeresen kínálok lehetőséget kiscsoportoknak, hogy megtapasztalják és megéljék a teljes kikapcsolódást, az önmagukkal való találkozás felemelő mégis pihentető élményét. Ez a helyszín a legalkalmasabb a LélekWellnessre, ahol az ide látogatók a női energiákkal együttműködő, hastánccal egybekötött pihentető hétvégék során betekintést nyerhetnek az illóolajok és az ásványok világába, vagy akár felemelkedhetnek az asztrológia világába is

– állítja Beatrix, aki még számtalan álmot dédelget.

Ádám Beatrix

A LélekWellness mellett télen például betekintést engedünk egy egész napos hagyományos disznótorra is, ahol a bátrabbak fogyaszthatják a saját pálinkánkat és kipróbálhatják a hagyományos házi húsfeldolgozást, a hurka- és kolbásztöltést. A jövőben szeretnék felépíteni egy környezetbarát 4 személyes zöld öko házat,  de a terveimben szerepel egy olyan kis kerti fogadó kialakítása is, ahol a helyi őstermelők terményeiből, készítményeiből és a helyi gazdák jószágaiból hagyományos receptúrák alapján fatüzeléses sparhelteken és fatüzeléses kemencében készülnének a friss kenyerek és az ínycsiklandó egytálételek, a levesek, a sültek

– árulta el a házigazda, aki a főváros évtizedei után új életre lelt vidéken.

Ahol boldog vagyok, ott otthon vagyok

– állítja Beatrix, mi pedig őszintén gratulálunk neki.

Kapcsolódó
Nyírszőlősön találta meg a harmonikus és boldog élet titkát a kétgyermekes család
Hiszik, ahhoz, hogy a legfontosabb értékük meglegyen, nem kell más, mint kimaradni a világ feszültségeiből és adni egymásnak azt, amit úgy hívnak: szeretet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik